A hónap elején az IT café is beszámolt arról, hogy a NATO július elején tartandó varsói gyűlésén az egyik hangsúlyos téma a kiberhadviselés lesz, és az előkészített anyagok alapján várható egy, az eddigieknél határozottabb és körvonalazottabb kibervédelmi stratégia bejelentése.

Ennek előkészítéseként Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára pár napja a védelmi miniszterek brüsszeli találkozóján fontos nyilatkozatban deklarálta, hogy a katonai szövetség a kiberteret éppúgy hadműveleti területnek tekinti, mint a földön, vízen és a levegőben zajló műveleteket, ugyanis a közelmúlt történései bebizonyították, hogy a szövetség tagjai számára itt ugyanolyan veszélyek tapasztalhatóak, mint a hagyományos területeken.

Stoltenberg hivatkozott arra, hogy több incidenst is regisztráltak a közelmúltban, melyek – a digitalizált vezérlések miatt – egyes államok kritikus infrastruktúrájának megbénítására irányultak: „A kibervédelem része a teljes védelmi stratégiának. Napjaink legtöbb katonai válságának és konfliktusának van kibervédelmi dimenziója. Vagyis a kibervédelem területének előtérbe helyezése biztosítja számunkra, hogy hatékonyabban védjük érdekeinket és katonai műveleteink sikerességéhez is hozzájárul.” Épp ezért a NATO új kibervédelmi stratégiájának egyrészt a szövetség, másrészt a tagállamok egyedi rendszereinek védelmét is biztosítania kell, ha a NATO be akarja tölteni feladatát – mondta.

Némi meglepetésre Stoltenberg releváns részletekre is kitért. Elmondta például, hogy a kibervédelem nagyon komoly kihívása, hogy a kibertérben zajló támadásoknál az egyik legnehezebb feladat azt meghatározni, hogy vajon az adott támadás mögött ki áll. Ezért az olyan technológiák kifejlesztése kiemelt feladat, melyek erre a kérdésre helyes választ tudnak adni.

Az természetes módon felmerül, hogy a kibervédelem fejlesztése vajon mennyire jelenti a „kibertámadás” lehetőségeinek bővítését, vagyis hogy a NATO mennyire gondolkodik akár elsődleges, akár másodlagos csapásmérésben. Ám erről a főtitkár szinte említést sem tett.

Az új, egységes kibervédelmi stratégia megvalósítása azonban jelenleg még az elején jár, a szövetség viszonylag kis erőforrásokat fordít ilyen célra, saját kibervédelmi haderőneme nincs, csak a tagországok szervezeteit hangolják össze, nem mindig sikeresen. És egy másik probléma: a kibertérben zajló műveletekhez szükséges infrastruktúra és tudás jórészt a tagállamok nemzetbiztonsági szolgálatai kezében van, akik viszont nem szívesen adják ezt ki, nehéz őket rávenni az együttműködésre. Ez összefügg azzal, hogy a szövetségi kibervédelemben az információmegosztás kritikus pont, és ebben sem jeleskednek a tagállamok.