Frekvencia nélkül maradt az új mobilszolgáltató

Egy hétfői bírósági döntés értelmében egyelőre nem veheti használatba az év elején elnyert frekvenciákat és így nem tudja megkezdeni érdemi működését az állami mobilszolgáltató – értesült a Népszabadság. A napilap azt írja: a Főváros Bíróság megtiltotta az MPVI Mobil Zrt.-nek, hogy a frekvencia-árverést lezáró határozatból eredő jogait gyakorolja „mindaddig, amíg a felperes mobilszolgáltatók végrehajtás felfüggesztése iránti kérelme jogerősen elbírálásra nem kerül.”

Amint az ismert, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által idén januárban lefolytatott aukción egy állami vállalatokból álló konzorcium, a Magyar Posta, az MFB Invest és a Magyar Villamos Művek (MVM) triója szerezte meg a negyedik mobilszolgáltató piacra lépéséhez szükséges frekvenciablokkokat. Az állami társulás egyedüli résztvevőként licitálhatott, mert a szakhatóság kizárta az e sávok iránt érdeklődő két másik jelentkezőt, a romániai központú RCS & RDS-t és a vietnami Viettel Groupot. A Posta vezette konzorcium mellett az árverésen a három már működő hazai operátor jutott még blokkokhoz.

Az aukció eredményét a Magyar Telekom, a Telenor és a Vodafone is megtámadta, de a szakhatóság a fellebbezéseket március közepén elutasította, és így jogerőssé vált az állami konzorcium győzelme. A mobilszolgáltatók azonban éltek a további jogorvoslat lehetőségével, és a Fővárosi Törvényszékhez, illetve a Fővárosi Bírósághoz fordultak.

A Népszabadság beszámolójában az áll, hogy most a bíróság a szolgáltatók és az NMHH közti perben döntött úgy, hogy az állami cég nem gyakorolhatja a nyertes jogait, és nem használhatja az elnyert frekvenciáit. A bíróság szerint az ideiglenes intézkedés elrendelése azért indokolt, mert a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmek elbírálásáig függő jogi helyzet áll fenn, hiszen az ítélőtábla dönthet úgy, hogy a határozat végrehajtását felfüggeszti. Az ideiglenes intézkedés ellen az MPVI fellebbezést nyújthat be.

Azóta történt

Előzmények