Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Linux Alapítvány lett a Moblin projekt gazdája
Mind a fejlesztők, mind a kereskedők roppant bizakodóak, áttörést várnak a mobil eszközökre szánt platformtól.
Hirdetés
A Linux Alapítvány április 2-án jelentette be, hogy átveszi a Moblin projekt, az Intel Atom processzorát használó hordozható készülékekhez és netbookokhoz szabott operációs rendszer fejlesztésének gondozását.
A 2007-ben indított munkát az alapítvány a kezdetektől támogatta. A nyílt forrású, Linux-alapú Moblint a következő generációs mobileszközök (netbookok, hordozható internetes eszközök – mobile internet device; MID –, járművekbe szánt eszközök, illetve más, beépített készülékek) számára fejlesztik. Az alapítvány közleménye szerint a jelenlegi gazdasági körülmények kifejezetten előnyösek egyrészt az ilyen eszközök, illetve a nyílt forrású szoftverek számára, ezért is folytatják teljes erővel a munkát. Az első Moblin-fejlesztői találkozót az április 8-10. között harmadik alkalommal megrendezendő évi rendes konferencián tartják. Eddig már 15 szoftverforgalmazó kötelezte el magát a Moblin mellett, köztük például az Asianux, a Canonical, a DeviceVM, a gOS, a MontaVista, a Novell és a Wind River.
Az első Moblint futtató eszközök – elsősorban az Intel számára különösen fontos ázsiai piacokon – tavaly jelentek meg, s arról mi is beszámoltunk, hogy már a Moblin 2 tesztváltozata is elérhető. A Linux Alapítvány komolyabb részvételétől azt remélik, hogy felgyorsítják a fejlesztést, illetve a forgalmazó-semlegesség kialakításával felbátorítják a külsős fejlesztőket is.
Azóta történt
Európába jön az Intel szoftverboltja
Összeolvad a Moblin és a Maemo
Ubuntu: cél a 10 másodperces bootolás
Jövőre a netbookok felén Linux fut majd – vagy mégsem?
Letölthető a Moblin 2.0 tesztverziója
Intel-Novell megállapodás köttetett a Moblin támogatására
Történelmi csúcsot döntött a Linux
Gyorsabb Atom processzor az Inteltől
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Samsung notebook blog: ATIV Smart PC Pro - meglátni és ...
Kalandos úton jutott el hozzánk a Samsung table...
Számos GeForce GTX 780 VGA született
Az NVIDIA partnerei a referenciaparaméterek mel...
Need for Speed: Rivals - Bejelentés, teaser trailer, infók
Az Electronic Arts bejelentette a Need for Spee...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
NVIDIA GeForce GTX 780 teszt
Alig néhány hete futott be a TITAN, de máris itt az NVIDIA legújabb, 700-as sorozatának első tagja. Lássuk, mire képes!



