A Microsoft egyelőre eláll a Yahoo! felvásárlásától

Miután a Microsoft és a Yahoo! vezetőinek tegnapi személyes találkozója nem vezetett megegyezéshez, a Microsoft eláll felvásárlási szándékától – írja nyílt levelében Steve Ballmer a Microsoft vezetője.

Ahogy a kiszivárgott információk alapján már sejteni lehetett, a Microsoft tegnap magasabb árat ajánlott a Yahoo!-ért: az eredeti 31 dolláros részvényenkénti ajánlatot 33 dollárra emelték, így a korábbi, 42,3 milliárdos teljes vételár 47,5 milliárdra nőtt (a Yahoo! részvényei a pénteki záráskor 28,67 dolláron álltak). Jerry Yang azonban ragaszkodott a 37 dollárhoz, s ezt a Microsoft nem fogadhatja el, mivel túlságosan felülértékelné a Yahoo!-t, ellentétes lenne a vállalat és tulajdonosainak érdekeivel – írja Steve Ballmer. Ezért a találkozó után – melyen Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, Kevin Johnson a cég platformokért és szolgáltatásokért felelős vezetője, illetve Jerry Yang, a Yahoo! vezérigazgatója és David Filo, a vállalat egyik alapítója vett részt – úgy döntöttek, hogy ilyen áron nem kell a Yahoo!, s ellenséges felvásárlási akciót sem indítanak.

A Microsoft döntése és a Yahoo! makacssága a szakértők többségét meglepte, meg is osztotta, s a Reuters által megkérdezett elemzők jó része szerint Yangék rosszul választottak, amikor nem fogadták el a körülbelül 8 milliárdos hasznot jelentő ajánlatot. Sokan arra számítanak, hogy a Yahoo! részvényeinek értéke a hétfői tőzsdenyitáskor meredeken esni fog.

Akadnak természetesen elemzők, akik érteni vélik Jerry Yang motivációit: szerintük a Yahoo! már feljövőben van, az elmúlt évek súlyos válsága elmúlt. Az ő véleményüket látszik alátámasztani az is, hogy a hírek szerint a Yahoo! és a Google a jövő héten együttműködési megállapodást ír alá, s újra felmerült annak a lehetősége is, hogy az AOL-lal megszakadt tárgyalások is folytatódnak.

Természetesen van még egy harmadik lehetőség is, s ez sem teljesen földtől elrugaszkodott. Bizonyos elemzők úgy vélik, hogy valójában Steve Ballmer újabb ügyes húzásáról van szó, aki a sok kellemetlenséggel járó ellenséges felvásárlás helyett a kivárásra játszik. Ballmer bízhat az elégedetlen Yahoo!-részvényesekben, akik a várható árfolyamcsökkenést nem fogják jó szemmel nézni, s várhat egy kedvezőbb piaci helyzetre, amikor már nem lehet a Microsoft ajánlatát visszautasítani. Többen megemlítették, hogy ez a történet emlékeztet az Oracle-BEA akvizícióra, ahol a BEA kezdetben mereven elutasította az Oracle ajánlatát, de mindez csak ideiglenes volt, s épp a napokban zárták le a felvásárlási ügyletet.

Azóta történt

Előzmények