2016. május 24., kedd

Gyorskeresés

Ingyen Office 365-öt kap a magyar köz- és felsőoktatás

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A Microsoft az online szolgáltatáscsomag egy még nem elérhető ingyenes oktatási konstrukcióját ajánlotta fel a kormánynak, ingyen.

A Microsoft Magyarország a Miniszterelnökséggel közösen tartott sajtótájékoztatón ma bejelentette, hogy a teljes hazai oktatás számára térítésmentesen elérhetővé tesz egy Digitális Oktatási Alapcsomagnak nevezett szolgáltatáscsomagot. Ez többek között intézményi és hallgatói levelezést, csoportmunka-alkalmazásokat, intranetet és az előadások közvetítésére is alkalmas videokonferenciát foglal magában.

Papp István, a szoftvercég hazai leányvállalatának vezetője a rendezvényen azt mondta, hogy az évi 52 milliárd forint értékű megoldáscsomagot kifejezetten az oktatás számára dolgozták ki, és ingyenesen ajánlják fel a magyar kormánynak. A felajánlásnak mintegy 2 millió általános és középiskolai diák, illetve egyetemi hallgató lesz a kedvezményezettje. A szolgáltatás használatához – hangsúlyozta a vállalatvezető – az intézményeknek nincs szükségük saját szerverparkra vagy új számítógépekre, annak minden eleme böngészőn keresztül a meglévő eszközökön is használható. „A Microsoft Magyarország a hazai gazdaság versenyképességébe való befektetésnek tekinti az 52 milliárdos felajánlást” – hangsúlyozta.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a sajtótájékoztatón a kormány nevében üdvözölte a lépést. „Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy egy ilyen nagyvonalú felajánlást visszautasíthattunk volna” – mondta, hozzátéve, hogy reméli, más cégek is követik a Microsoft példáját.

Eleve ingyen van

A hazai leányvállalat kommunikációja azt sugallta, hogy egy kifejezetten a magyar oktatásnak szóló gáláns ajánlatról van szó, valójában azonban nem ez a helyzet. A Digitális Oktatási Alapcsomag ugyanis az Office 365 nevű webszolgáltatás ún. Plan A2 oktatási konstrukciója, amely az Office Web Apps online irodai alkalmazások mellett az Exchange Online levelezőrendszert, a Sharepoint Online csoportmunka-szolgáltatásokat, továbbá a Lync online azonnali üzenetküldő és videokonferencia-megoldást tartalmazza.

Ezt az ajánlatot tavaly óta világszerte kínálta a Microsoft, az intézmények diákjai számára ingyenesen, a dolgozók számára pedig dolgozónként havi 10 dollár licencdíj fejében. A vállalat aztán idén márciusban bejelentette, hogy nyártól átalakítja az Office 365 oktatási licenccsomagjait, és ennek részeként a Plan A2 konstrukciót teljesen ingyenessé teszi, azaz az alkalmazottak után sem kell a jövőben fizetni. A Microsoft Magyarország ezt az ingyenes csomagot ajánlotta fel most ingyen a kormánynak. További érdekesség, hogy a konstrukció hivatalosan még nem startolt el, az anyacég weboldalán csupán az olvasható, hogy a „nyáron válik széles körben hozzáférhetővé”.

Az ingyenes ajánlat tehát nemcsak Magyarországnak szól, hanem mindazon oktatási intézményeknek szerte a világon, melyek a második szintű oktatási licenccsomagot választják. A Papp István által hangsúlyozott 52 milliárd forintos éves szolgáltatási érték ennek fényében úgy értelmezhető, hogy vállalati ügyfeleknek egy ugyanilyen szolgáltatáscsomag éves díja bő 2 millió felhasználóra nagyjából ennyibe kerülne.

Ősztől indul

A sajtótájékoztatón a Digitális Oktatási Alapcsomag bevezetésével kapcsolatban elhangzott, hogy annak igénybevételére nem az érdeklődő intézményeknek kell jelentkezniük, a lehetőségről a Microsoft Magyarország tájékoztatja majd a kedvezményezett oktatási, képzési helyeket – előreláthatólag még az új tanév kezdetéig. Papp István jelezte: azt szeretnék, hogy a diákok szeptemberre megkapják majd a rendszer használatához szükséges regisztrációkat.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.