Gyorskeresés
Főszponzorunk
A diákok szerint torrentről legális a szoftverbeszerzés
A Microsoft versenyt hirdetett annak érdekében, hogy minél többen megismerjék a szerzői jog fogalmát és a hamisítás veszélyeit.
Hirdetés
A hazai fiatalok nincsenek tisztában a szerzői jogok fogalmával és az eredetiség fontosságával: ma 10 diákból 8 úgy gondolja, hogy a legális szoftver beszerzésének elsődleges forrása az internet, a legkülönbözőbb torrentoldalak – derült ki azon az országos megmérettetésen, amelyet a Microsoft szervezett annak érdekében, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a szerzői jogi fogalmakat, és felhívja a figyelmet a hamis termékek veszélyeire. A Csakeredeti.hu versenyre diákcsapatok jelentkezhettek, az első helyezést a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ (HISZK) Gregus Máté Tagintézményének tanulói szerezték meg.
Az áprilistól június elejéig tartó megmérettetésben a csapatoknak első körben egy szerzői jogokkal kapcsolatos kérdőíven keresztül kellett bizonyítaniuk tudásukat. A kérdőívet összesen 126 csapat (753 játékos) töltötte ki. A második fordulóba 29 csapat került be, a döntőben pedig 4 mérkőzött meg. Az utolsó körbe jutott csoportoknak egy videót kellett készíteniük, amelyben a lakóhelyükön, iskolájukon keresztül mutatták be, számukra mit is jelent az eredetiség. A beküldött pályázatokat pedagógusokból és a Microsoft szakértőiből álló szakmai zsűri értékelte. Az első helyet a hódmezővásárhelyi HISZK Gregus Máté Tagintézményének csapata, a Daci Team nyerte, a második helyezett a györkönyi Művelődési Ház Drwtsn32 csapata lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola FTG Csapat elnevezésű csoportja állhat fel. Díjat kapott még a negyedik helyezett a Kecskeméti Református Gimnáziumból érkező Green Dog is. A nyertesek a pályázatukkal házi programjaikhoz – például kirándulásaikhoz – kapnak anyagi hozzájárulást.
Azóta történt
Előzmények
Ingyen Office 365-öt kap a magyar köz- és felsőoktatás
A Microsoft is tiltani fogja a csoportos pereket
A Microsoft csendben indította el közösségi oldalát
-
ACTA: az olvasó kérdez, a szakértő válaszol
A hamisítás elleni egyezmény ellen Magyarországon is tiltakoztak. Az ellenzők körében felvetődő kérdéseket válaszolják meg mindkét oldal képviselői.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Acer blog: Aspire V, mint vékony – Aspire V7 jövőkép elemzés
14" és 15,6" méretkategóriában is érkezik a V7 ...
Még nem jön Európába a HTC First
Az amerikai vásárlók lesújtó kritikái miatt a t...
Electronic Arts: Négy évig biztos támogatás a jelenlegi konzolgenerációhoz
2017-ig biztosan lehet számítani EA játékokra X...
GRID 2 - BAC Mono kiadás
Érkezik a világ legdrágább videójáték kiadása.
Június 10-én mutatkozik be az iOS 7
Az Apple idén is a fejlesztői csúcstalálkozóján...
ToughShield R500
A ToughShield egy igazán ellenálló strapatelefonnal kényezteti el a felhasználót, még pánik gombbal is rendelkezik, ám hardveres téren nagyon elmaradott már.
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
NVIDIA GeForce GTX 780 teszt
Alig néhány hete futott be a TITAN, de máris itt az NVIDIA legújabb, 700-as sorozatának első tagja. Lássuk, mire képes!



