2014. október 25., szombat

Gyorskeresés

Főszponzorunk

Útvonal

Hírek  »  Mérleg rovat / Tech rovat

Meghalt Steve Jobs

  • (f)
  • (p)
Írta: Barna József | 2011-10-06 08:59 | Forrás: IT café/MTI

Véget ért az Apple alapítójának küzdelme a rákkal. Jobs elment, de fő műve, a hátrahagyott vállalat a csúcson van.

Hirdetés

„Mély megrendüléssel közöljük, hogy Steve Jobs ma elhunyt” – jelentette be tegnap az Apple igazgatótanácsa. Jobs, aki évek óta küzdött a rák egy ritka válfajával, 56 éves volt. Egészségének fokozatos romlása az általa alapított és irányított Apple mesébe illő fellendülésével esett egybe, a vállalat – megelőzve az Exxon Mobil olajipari konszernt – az idén a világ legértékesebb részvénytársaságává nőtt. Bár neki nagyobb szüksége lett volna rá, csoda az általa fanatikus odaadással szeretett céggel történt.

Jobs halála kapcsán megszólaltak, részvétüket fejezték ki az iparág prominensei. A Google a keresője weboldalán emlékezik az ikonikus vezetőre, míg Bill Gates, a Microsoft alapítója közleményében a következőket írta: „Steve-vel közel 30 évvel ezelőtt találkoztam először. Azóta kollégák, versenytársak és barátok voltunk az életünk java részében. A világon ritka az olyan ember, mint Steve, aki olyan rendkívüli hatással volt az életünkre, mely a jövő generációira is kihat. Nekünk, akiknek megadatott, hogy vele dolgozhattunk, ez egy hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt. Borzasztóan hiányozni fog.”

Az Apple weboldala Jobsra emlékezik
Az Apple weboldala Jobsra emlékezik

Jobsról megemlékezett Barack Obama amerikai elnök is. „A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel” – fogalmazott.

Spirituális barkácsoló

Jobs 1955-ben San Franciscóban született egy szíriai bevándorló apa és egy amerikai anya gyermekeként, de nevelőszülők nevelték fel, a Jobs nevet is tőlük kapta. Kisgyerekkorától kezdve érdeklődött az elektronika iránt, nevelőapja garázsában rádiókat bütykölt. Egy interjúban egyszer elmesélte, hogy 12 éves korában felhívta telefonon William Hewlettet, a Hewlett-Packard alapítóját azért, hogy egy általa épített készülékhez alkatrészeket kérjen tőle. A húszperces beszélgetés végén Jobs megkapta, amit kért, sőt, később egy nyári állást is a számítástechnikai cégnél.

Az egyetemet nem végezte el – mindössze egyetlen szemesztert abszolvált –, de saját bevallása szerint nagy hatással volt rá az a szépíráskurzus, amelyre történetesen bejárt. Az 1970-es évek közepétől rendszeres résztvevője a számítástechnika hajnalán meghatározó fórumnak számító Homebrew Computer Clubnak, ahova együtt járt a Hewlett-Packardnál megismert kollégájával, Steve Wozniakkal. Később az Atarinál helyezkedett el, elsősorban azért, hogy pénzt gyűjtsön egy indiai körútra: ez az LSD-s bódulatban megtett út – melyről buddhistaként tért haza – fontos állomás volt az életében.

Elindul az Apple

Az Apple-t Wozniakkal és két társával egy garázsban alapította 1976-ban. Még ugyanebben az évben piacra dobták az Apple I számítógépet, amely gyakorlatilag egy alaplap volt: a vásárlók erre alapozva – többek között tápegység és billentyűzet hozzáadásával – tudták megépíteni magát a komputert. A cég első üzletileg is sikeres terméke az egy évvel később kiadott Apple II volt, melyet az otthoni számítástechnika megteremtőjének is tartanak.

A vállalat egyik sikerterméke, a Macintosh 1984-ben került a piacra. A gép jól fogyott, de Jobs autokrata vezetési stílusa miatt konfliktusba került az általa a Pepsitől átcsábított vezérigazgatóval és az igazgatótanáccsal, ami odáig fajult, hogy 1985-ben elküldték a vállalattól. Az akkor 30 éves Jobs nem esett kétségbe, megalapította a NeXT nevű számítógépgyártót, melynek Unix-alapú operációs rendszeréből lett később a Mac OS, illetve bevásárolta magát a számítógépes animációval foglalkozó Pixarba, amely később a Némó nyomában animációs filmmel és a Toy Sory sorozattal hódította meg a világot.

A NeXT-et 1996-ban felvásárolta az akkor súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Apple, így Jobs egy tízéves kitérő után visszakerült az általa alapított vállalathoz, majd egy éven belül visszavette annak irányítását is. A cég 2001-ben mutatta be a iPod zenelejátszót, amivel kezdetét vette a szédítő felemelkedés. A fekete garbós guru bemutatóinak sorozata bombasikerekkel folytatódott, 2003-ban az iTunes, 2007-ben az iPhone, 2008-ban az App Store, majd 2010-ben az iPad debütálásával.

Mintha minden nap az utolsó lenne

Jobsnál 2004-ben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak, 2009-ben májátültetésen esett át. Az egészségi állapota miatt ez idő alatt kétszer kényszerült betegszabadságra, másodszor idén januárban, ezúttal azonban már nem tért vissza. Idén augusztusban lemondott vezérigazgatói posztjáról.

„Mindig is azt mondtam, hogy ha eljön a nap, amikor az Apple vezérigazgatójaként nem leszek képes a feladataimat ellátni és az elvárásaimnak megfelelni, én leszek az első, aki tudatja ezt veletek. Sajnos elérkezett ez a nap” – írta akkor az igazgatótanácsnak címzett levelében.

Steve Jobs egészségi állapota az iparágban folyamatos beszédtéma volt, elsősorban azért, mert a piac szemében ő egyet jelent az Apple-lel. A befektetők azóta aggódtak a karizmatikus vezető egészsége miatt, amióta látványosan lefogyva lépett színpadra a 2008. júniusi WWDC-n. Morbid véletlen, hogy egy hónappal később a Bloomberg tévedésből, az anyagot karbantartó szerkesztő bakija miatt publikálta Jobs előre megírt nekrológját. Később a cégvezető cáfolta, hogy kiújult volna korábbi betegsége, a nekrológ megjelenését pedig így kommentálta: „A halálomról szóló hírek erősen túloznak.” Tegnap a nekrológ ismét megjelent, de ezúttal nem vonták vissza.

Steve Jobs 2005-ben a Stanford Egyetemen elmondott beszédében elárulta, hogy kreativitásának motiválója a halandóság tudata volt. „A tudat, hogy hamarosan meghalok, a legfontosabb eszköz, amellyel csak találkoztam, ez segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden – minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem –, minden szertefoszlik a halál színe előtt, és csak az marad meg, ami igazán fontos” – mondta.

Az Apple alapítója együttműködött az első hivatalos életrajzának megírásában, amely a tervek szerint október végén jelenik meg a Simon & Schuster – magyarul pedig a HVG Könyvek – kiadó gondozásában.

Hirdetés

Főszponzorunk

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2014 PROHARDVER Informatikai Kft.