Gyorskeresés
Főszponzorunk
Magyarországon is terjed a Drupal
A tartalomkezelő új kiadásának több komponensén is dolgoznak magyar fejlesztők – derült ki a Drupal Hétvégén.
Hirdetés
A múlt hét végén rendezte meg a magyar közösség – immár hatodik alkalommal – a Drupal Hétvégét, ahol a nyílt forráskódú, ingyenesen elérhető tartalomkezelő rendszer soron következő újdonságairól esett szó. A Drupalt becslések szerint Magyarországon több mint 7 ezer szervezet használja, a soron következő, 8-as verzió fejlesztésének irányításában pedig magyar szakemberek is részt vesznek.
A fejlesztőket és az érdeklődőket megcélzó hazai rendezvényen közel 200 résztvevő jelent meg, hogy megismerje a legújabb fejlesztési irányvonalakat és a legjobb gyakorlatokat. Az előadók többek közt bemutatták a Drupal következő, 8-as verziójában várható újdonságokat. Jelentős változás várható például a jogosultságkezelésben, mely elsősorban a működési logika és az ergonómia javítását célozza. A nemzetközi szinten zajló munka oroszlánrészét Kléri Bálint végzi, akit Négyesi Károly mentorál.
Szintén hazai szakember, Hojtsy Gábor felügyelete mellett zajlik a nyelvkezelés továbbfejlesztése, ennek köszönhetően sokkal könnyebbé válik a többnyelvű oldalak létrehozása és működtetése. „A Drupal 8-ban ezenkívül alapértelmezetté válik a HTML5 szabvány támogatása, az éles és fejlesztési verzió közötti átállást hatékonyan megvalósító konfigurációmenedzsment, valamint a mobileszközökre történő optimalizálás is” – ismertette a várható újdonságokat Palócz István, a Drupal Hétvége főszervezője, az Integral Vision Kft. tanácsadója.
Hajas Tamás, a konferencia szóvivője elmondta: a Drupal-alapú webhelyek száma világszinten exponenciálisan növekszik, az Acquia adatai szerint 2010-ben a weboldalak 1, míg 2011-ben már 2 százalékát ez a motor hajtotta. A növekedés egyébként Magyarországon is exponenciális, a kerekasztal résztvevői számára egyre több munkát ad a Drupal-alapú weboldalak, webalkalmazások létrehozása, testre szabása és üzemeltetése. Ezért is érzi fontosnak a szervezőbizottság, hogy a soron következő nagyobb tavaszi rendezvényig is tartsanak havi rendszerességgel Budapesten és több vidéki városban is Drupal Használói Találkozókat, ezzel is segítve, hogy minél többen megismerhessék és kiaknázhassák a rendszerben rejlő lehetőségeket.
Előzmények
Percről percre
Megkezdődött az idei MSI MOA európai selejtezője
A Master Overclocking Arena tuningversenyt idén...
Aliens: Colonial Marines - csak jövőre
Megjelenési dátumot kapott az Aliens: Colonial ...
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






