Letölthető az Internet Explorer 9 bétája

A nyáron publikált ütemtervnek megfelelően a Microsoft ma kiadta a készülő Internet Explorer 9 nyilvános béta-verzióját. A szoftvervállalat néhány perccel hírünk megjelenése előtt fejezte be a tesztváltozatot bemutató sajtórendezvényt.

Eddig négy előzetes, ún. Platform Preview jelent meg az IE 9-ből, ezek azonban nem voltak teljes értékű tesztkiadások, csupán az új megjelenítő motor, a Trident képességeinek tesztelését és bemutatását szolgálják. E változatokat ezért csak minimalista grafikus felülettel, számos megszokott funkció (például címsor és navigációs gombok) nélkül lehetett használni. Az átdolgozott felhasználói felületet a nagyközönség a most kiadott bétában próbálhatja ki először.

Látványos változás, hogy a felső menüsor alapértelmezés szerint jóval soványabb lett, mint a korábbi verziókban, – és ahogy a legtöbb rivális böngészőben – csak a nélkülözhetetlen funkciók láthatók: a navigációs gombok, a címsor, a megnyitott lapok „fülei” és a beállítások ikonjai. Természetesen az egyéb eszköztárak (kedvencek stb.) is előhívhatók, ha valakinek hiányoznak. Akárcsak a riválisoknál, az új lapon az IE9-ben is a leggyakrabban látogatott oldalak jelennek meg.

Fontos újítás, hogy a címsor egyben a keresőablak is: ide gépelhetők a keresőkifejezések is. Fejlesztettek a tabok kezelésén is: az egyes oldalak kihúzhatók a böngészőből, hogy új ablakban nyíljanak meg. Ez olyankor lehet hasznos, ha két oldalt egymás mellett szeretnénk látni. A tabok színkódot is kapnak: az egymáshoz kapcsolódóak színe azonos.

Windows 7 alatt az IE9 megengedi egyes weboldalak „kitűzését” a taskbarra (ilyen kiszögezett lapok ikonjai láthatók a fenti képernyőképen). Új letöltéskezelő és egy olyan add-on információs funkció is került a böngészőbe, amely a beépülő kiegészítők teljesítményre gyakorolt hatását mutatja be, figyelmeztet, ha valamelyik erősen lassítja a szoftvert.

Amint azt megírtuk: a szoftvercégnek a 9-es változattal az a bevallott célja, hogy minden fontos területen felzárkóztassa az Internet Explorert a konkurens böngészőkhöz. Többek között kiemelt prioritás a webes szabványok követése és a HTML5, a CSS3, a DOM és az SVG támogatása. Újdonság, hogy az új kiadás támaszkodik a számítógépek grafikus processzorainak (GPU) számítási kapacitására a weboldalak megjelenítésekor. A hardveres gyorsításhoz az eddigi GDI(Graphical Device Interface) helyett a Windows 7-ben bevezetett – de frissítésként a Vistához is elérhető – Direct2D interfészt használják, amely a kétdimenziós asztali megjelenítésben minőségi ugrást jelent.

A böngésző nemcsak a HTML5-videók lejátszásakor, de az SVG-objektumok rajzolásakor és a szövegek megjelenítésekor is használja a grafikus chipek erejét. Emellett a JavaScript-végrehajtás teljesítményének jelentős javítása is kiemelt fejlesztési cél. Az IE 9 Chakra nevű JavaScript-motorja a többmagos processzort használó számítógépeken egy külön programszálat indít a JavaScript fordítására, amely a háttérben egy másik CPU-magon zajlik.

Az Internet Explorer 9 bétája letölthető – magyar nyelvű kiadásban is – innen vagy a kifejezetten e böngésző számára létrehozott Beauty of the Web oldalról. Jó tudni, hogy az új verzió Windows XP-re már nem telepíthető. A program végleges változata leghamarabb az év végén, de valószínűbb, hogy csak 2011 első félévében jelenik meg.

Azóta történt

Előzmények

  • Valamiért szeretjük a Google Chrome-ot

    A magyar böngészőpiacon nem sok a mozgás: egyedül a Google szoftverének népszerűsége nő, mégpedig az Internet Explorer kárára.