Újra napirenden a letöltési adó

Többször felvetődött már az elmúlt években, hogy ha már úgysem lehet gátat szabni a fájlcserélőkön és torrenteken folyó ingyenes zene- és filmáradatnak, a jogtulajdonosok ellentételezésének biztosítására szerzői jogdíjjal kell megterhelni a széles sávú internetszolgáltatást. Ahogy az üres adathordozók árába épített jogdíj biztosítja a lehetőséget a törvényes magáncélú másolásra, úgy válna törvényessé az internetről magánfelhasználásra lehúzott tartalom is e modellben.

Nálunk szabad

Magyarországon a hatályos és a bevezetés előtt álló új szerzői jogi törvény értelmében egyaránt az adathordozók szerzői jogdíjával ellentételezett magáncélú másolásnak minősül az internetes letöltés – a feltöltés nem! –, és így legális, hiába igyekeznek egyes jogvédő szervezetek ennek ellenkezőjét sugallni kampányaikban. Három évvel ezelőtt egyébként nálunk is felvetődött az internet-előfizetésre kivetett átalány bevezetésének ötlete, de az egykori informatikai miniszter, az SZDSZ-es Kovács Kálmán által elővezetett javaslatnak kevés támogatója akadt.

Az eddig a javaslati stádiumnál tovább sehol nem jutó konstrukciót most az Ír-tengeren található és a brit koronától függő Man-sziget kormányzata porolta le ismét. A 80 ezer lakosú, adóparadicsomként elhíresült koronafüggőség – mely sem az Egyesült Királyságnak, sem az Európai Uniónak nem tagja – a héten megrendezett MidemNet zeneipari konferencián jelentette be a „zeneadó” bevezetésének tervét. „Látnunk kell, hogy a kalózkodást nem tudjuk kiirtani. Miért ne élhetnénk hát akkor együtt vele?” – mondta egy panelbeszélgetésen a sziget internetes beruházásokért felelős vezetője, Ron Berry.

A terv az, hogy a széles sávú internet-előfizetések havi díjába beépítenek egy fix összegű szerzői jogdíjat, melyért cserébe mindenki annyi zeneszámot tölthet le az internetről – akár fájlcserélőkről vagy torrentről is –, amennyit csak akar. A beszélgetésen részt vett a brit hanglemezipari szövetség vezetője is, aki üdvözölte a bejelentést. „Ha minden európai internetszolgáltató gondolkodna a licencvásárlásban, sokkal jobb helyzetben lennénk, és számos olyan probléma megoldódna, amellyel ma küzdünk” – mondta Geoff Taylor.

Berry elmondása szerint már több mint egy éve tárgyalnak a modell bevezetéséről, amely csak az érintett szereplők: a jogtulajdonosok, a távközlési vállalatok, a szolgáltatók és a kormány együttműködésével valósulhat meg. A Man-sziget korábban az alacsony adókra hivatkozva külön programot dolgozott ki az internetes zeneboltok, zeneáruházak átcsábítására, ezeket most kellemetlenül érintheti az új tervezet.

A modellt – mikor más országokban korábban felvetődött – sokan támadták. Többek között azért, amiért támadják az üres adathordozókra kivetett jogdíjat is: a kötelező adó olyanokat is sújt, akik egyáltalán nem élnek a magáncélú másolás lehetőségével, ezért sérül a méltányosság elve.

Azóta történt

Előzmények