Letartóztatták a The Pirate Bay társalapítóját

Múlt kedden elfogták a The Pirate Bay társalapítóját, a csak „Anakata” nicknéven ismert Gottfrid Svartholmot –  értesült a TorrentFreak. A letartóztatás okának egyértelműen a The Pirate Bay fejlesztéseiben való részvételt állapította meg a rendőrség. „A letartóztatását a svéd kormány rendelte el az információs technológiával kapcsolatos bűnözés miatt” – nyilatkozta a kambodzsai rendőrség szóvivője. Gottfrid  2010 óta rossz egészségi állapotára hivatkozva már az eljárás indulásakor sem jelent meg a tárgyalásokon. Az ügyet súlyosbította az, hogy mindenféle hivatalos egészségügyi igazolás nélkül a későbbiekben sem volt erre hajlandó, aminek következtében mondta ki a svéd bíróság a végső ítéletet, ami egy év letöltendő börtön, valamint 1,1 millió dollár kártérítés megfizetése lett. A vádlott azóta sem jelent meg, sőt, senki – sem a hatóság, sem pedig barátai – nem tudták, hogy hová is tűnt egészen idáig.

Nem egy tündérmese


Gottfrid Svartholm

A társalapító letartóztatása pletykahullámok egész áradatát indította el: nemrég Peter Hogan, a Khmer440 fórum tulajdonosa osztotta meg a világgal, hogy Gottfrid egy Arocore néven futó IT-cégnél segédkezett egy online kaszinó lefejlesztésében. Mint kiderült, az azóta megszűnt vállalat tulajdonosa, Kit Hargreaves egy pár éve már megszellőztette egy önmagát megnevezni nem kívánó személynek azt, hogy kit is alkalmazott a cégnél. A forrás elmondása szerint a fejlesztő személyesen kereste meg az igazgatót és kért tőle munkát: „Felbukkant Gottfrid, munkát kért, arra a kérdésre pedig, hogy ki ő, csak annyit mondott a főnöknek, hogy írja be a nevét a Google-ba”. A fórumtulaj Hogan nyilatkozatát folytatván elmondja, hogy Hargreaves és Gottfrid munkakapcsolata akkor kezdett el megromlani, amikor a programozó drogfogyasztási szokásai már a munkájára is kihatással voltak: „hetekig absztinens volt a munka alatt, ám egy alkalommal az asztal mögött találtak rá szipogva, magzatpózban”.

Hogan cikkében ugyan részletesen ír Gottfrid problémáiról, de a köztük lévő állandó feszültségről nem tesz említést; mint kiderült, Hogan a Khmer440 fórum egyik közkedvelt tagja volt, aminek köszönhetően hamar moderátori, majd adminisztrátori pozícióba került az oldalnál. A kapcsolatuk innentől kezdve romlott meg, ugyanis egy veszekedés alkalmával Hogan ellopta az oldal doménjét. Noha a site hamar visszaállt, a két férfi közötti barátság sosem.

Tor-túra

Noha nincs kiadatási egyezmény Svédország és Kambodzsa között, a hatóság most keresi a kiskaput egy esetleges kiadatás lehetőségére. Ha minden igaz, nem fog túl sok akadályba ütközni az akció, egy szintén névtelen forrás szerint ugyanis a kambodzsai rendőrség pusztán azzal a váddal, hogy az elfogott egy „konkrét idióta”, azt tehet, amit akar, továbbá nem új keletű jelenség az sem, hogy az ország kiadatási egyezmény nélkül adjon ki vádlottat. Függetlenül ettől, a jelenlegi tényállás szerint úgy tűnik, hogy a The Pirate Bay társalapítója egyelőre marad az ázsiai országban, ám a jelenlegi állapotára hivatkozva megvan arra az esély, hogy visszakerüljön Svédországba.

Azóta történt