Vezet az Intel, lecsúszott az AMD

Továbbra is az Intel a világ legnagyobb félvezetőgyártó vállalata – derül ki az iSuppli 2007-re vonatkozó előzetes piaci jelentéséből. A kaliforniai processzorgyártó az idén várhatóan 7,7 százalékkal, 33,97 milliárd dollárra javítja árbevételét, ez pedig 12,5 százalékos piaci részesedéssel egyenértékű. Történelmi riválisa, az Advanced Micro Devices (AMD) viszont haloványan teljesít: 22,7 százalékos forgalomcsökkenéssel zárja az évet, aminek köszönhetően a chipgyártók rangsorában kibukott a top 10-ből.

„Az év java részében az Intelnek, két- és négymagos chipjei sikerének köszönhetően, sikerült megőriznie az AMD-től az első negyedév során elcsent processzorpiaci részesedését. Ezzel megfordult az egy évvel korábbi trend, amikor az AMD volt előnyben és lopott részesedést az Inteltől népszerű kétmagos mikroprocesszorai révén” – magyarázta Dale Ford, az iSuppli alelnöke.

További figyelemre méltó fejlemény, hogy a félvezetőgyártók rangsorában a Sony hat helyezést ugrott előre. A japán óriásvállalat 56,8 százalékkal növelte árbevételét egy év alatt, ami egyetlen terméknek, a PlayStation 3-nak – és az abban felhasznált chipeknek – köszönhető. Ugyancsak a játékkonzol farvizén tudott kimagasló, 24,1 százalékos forgalombővülést elérni a Toshiba, amely szintén gyárt lapkákat a géphez.

Az iSuppli most úgy becsüli, hogy a félvezetőipar globális árbevétele az idén 4,1 százalékkal, 270,9 milliárd dollárra nő a tavalyi 260,2 milliárdról. Korábban a piackutató 3,5 százalékos bővülést jósolt.


Azóta történt

Előzmények