Gyorskeresés
Főszponzorunk
Kitchen Budapest, a Magyar Telekom boszorkánykonyhája
Ma megnyitják a Magyar Telekom kutató-fejlesztő laboratóriumát, a Kitchen Budapestet.

A vállalat mai közleménye szerint a Kitchen Budapest (KiBu) egy olyan hely, amely fiatal tehetségeknek biztosít infrastruktúrát, pénzt és hatalmas szabadságot. A laboratóriumban fiatal mérnökök, dizájnerek és művészek dolgoznak együtt, és közös munkájuk során kapcsolódási pontokat keresnek a művészet, a tudományok és az új média között. A laboratórium munkatársai pályázat útján válogatták ki azokat az ígéretes ötletgazdákat, akiknek biztosítják a zavartalan munkát, és akiknek ösztöndíjat is fizetnek. A Magyar Telekom egyik célja ezzel, hogy olyan új kezdeményezéseket, kreatív ötleteket támogasson, amelyek később akár versenyképesek is lehetnek a piacon.
A megnyitó napján három, a KiBu csapata által kiválasztott projektet mutatnak be. Az egyik ezek közül a CityScout nevű mobilalkalmazás, amelynek köszönhetően hasznos információt kaphatunk a mobiltelefonunkra a közelben található szórakozóhelyekről, kocsmákról. Ehhez az alkalmazáshoz nincs szükség GPS-eszközre, mert a felhasználó pozícióját a mobilcellák alapján határozza meg. A KiBu megnyitóján bárki kipróbálhatta és akár le is tölthette telefonjára a programot. Bemutatják a KiBu közösségi érintőképernyőjét is, amely egy 2 x 1 méteres interaktív tábla. Ezen keresztül kezünkkel, ujjainkkal tudunk – akár egyszerre többen is – egy vetített tartalommal kapcsolatba lépni. A képernyőn lehet festeni, térképen navigálni, de a valódi haszna abban van, hogy segítségével közösségi munkában készülhetnek új és innovatív tartalmak. A résztvevők megismerhették még a Zenélő konyha projektet, amely zenélő kávéfőzőkkel, sóhajtozó répákkal és önműködő fakanállal szórakoztatja az odalátogatókat.

Az ifjú tehetségek munkái mellett bemutatják még az ún. BlueSpotot is, amelynek létrehozásában több KiBu-munkatárs is részt vett. A projekt egy Budapest 50 földrajzi pontját hálózatba kapcsoló kommunikációs rendszer. Használatával mobiltelefonunk újfajta funkcióval bővül, mert általa olyan ismerős és ismeretlen emberekkel léphetünk kapcsolatba, akik jó időben, jó helyen vannak. Minden egyes BlueSpot-ponton (szórakozóhelyek, kávézók stb.) található egy berendezés, amely internetes kapcsolatban áll a többivel. Ha valamelyik pontján éppen be szeretnénk lépni a BlueSpot-rendszerbe, mobiltelefonunkkal könnyedén rákapcsolódhatunk. Ily módon bármelyik BlueSpot-pontról elérhetjük a másik 49-et, illetve az annak közelében lévő felhasználókat.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Galaxy S III – hivatalos árak
Tajvanon a 16 és 32 GB belső memóriával szerelt...
Dear Esther - mérföldkő és leárazás
Az eredetileg csak modnak indult Dear Esther ön...
A világ leghosszabb fotónegatívja
Argentínában, azaz pontosabban Buenos Aires utc...
Apple blog: iPhone-os szívritmusmérő futóknak
Elképesztően drága, de legalább működik a Scosc...
HTC One X – agresszív memóriakezelővel
A tajvani gyártó csúcskészüléke hosszú üzemidej...
LG Optimus L7
A Nova kijelzővel szerelt Optimus L7 készüléken debütált az LG saját, Android 4.0-ra épülő felhasználói felülete.
Nikon D4 bemutató
A Nikon elsősorban fotóriportereknek, sportfotósoknak szánt fényképezőgépét, a D4-et vettük röviden nagyító alá, és vetettük össze az elődmodellekkel.





