Gyorskeresés
Főszponzorunk
Júliusban jön a százdolláros laptop
Az OLPC program első hullámában Argentína, Brazília, Líbia, Nigéria, Pakisztán, Thaiföld és Uruguay jut gépekhez.
A Laptopot Minden Gyermeknek (OLPC) programban részt vevő országok februárban jutnak hozzá a tesztgépekhez, és ha minden jól megy, júliusban átvehetik a XO névre keresztelt masinák végleges változatait is. Amint arról többször beszámoltunk, a projektet megálmodó Nicholas Negroponte tervei szerint az olcsó noteszgép árát – amely kezdetben nagyjából 150 dollár körül alakul – hamarosan sikerül 100 dollár alá szorítani.
A programot két évvel ezelőtt, 2005 elején hirdette meg Negroponte, a massachusettsi műszaki egyetem médialaborjának vezetője, aki szerint az olcsó hordozható számítógép bevezetése az oktatás minőségének látványos javulását hozhatja a fejlődő országokban, ahol – legalábbis a célkitűzés ez – az általános és középiskolák tanulói, valamint tanáraik juthatnak majd hozzá. Az ambiciózus tervet – mely összesen több százmillió gép eladásával számol – felkarolta az ENSZ és a Google is.
A masina – melynek működő prototípusa először a világszervezet tuniszi csúcstalálkozóján mutatkozott be 2005 novemberében – nem tartalmaz semmiféle mozgó alkatrészt; a 366 MHz-en üzemelő AMD processzor mellett flashmemória alkotja a háttértároló-rendszert, melyre egy egyedi, Linux-alapú operációs rendszer kerül majd. A gép USB-csatlakozókkal és vezeték nélküli hálózati vezérlővel is rendelkezik.

„Nevetnem kell, amikor gyenge, butított gépként beszélnek a XO-ról, és azt mondják, a gyerekeknek egy »igazi« számítógépre lenne szüksége. Higgyék el, nemsokára magam is félreteszem az igazi gépemet, és csak a XO-t fogom használni. Mert számos tekintetben sokkal jobb lesz” – mondta az AP hírügynökségnek lelkesen Negroponte.
A gép egyik újdonsága az állományok sajátos kezelése és az egyedi felhasználói felület lesz. A Linux-alapú rendszer nem könyvtárakba, hanem naplóba rendezi az eseményeket. Többen azok közül, akik már kipróbálták, lelkesen nyilatkoztak az új felületről. „Nem hasonlít sem a Linuxra, sem a Windowsra, sem az Apple-re” – írta Wayan Vota, az OLPCNews.com elindítója, aki reméli, hogy a gyerekeket is inspirálni fogja az egyedi desktop.
A gépen az operációs rendszer mellett lesz internetböngésző, szövegszerkesztő és RSS-olvasó is. „Szerintem nagyon szomorú, bár rendkívül gyakori, hogy az általános iskolák számítógéptermeiben (már ahol a fejlődő országokban van ilyen) a gyerekeket a Word, az Excel és a PowerPoint használatára tanítják. Ez kriminális, hiszen nekik nem irodai alkalmazásokkal kellene foglalkozniuk, hanem azzal, hogy alkossanak, kommunikáljanak és kutakodjanak” – mondta Negroponte.
Azóta történt
350 dollár lesz a százdolláros laptop az online üzletekben
Az Intel is beszállt a százdolláros laptop programjába
Az Intel megfúrja a százdolláros laptopot?
Megérkeztek az első százdolláros laptopok Uruguayba
Kipróbálható a százdolláros laptop oprendszere
A százdolláros laptop kétszáz dollár lesz a boltokban?
Gyártják a százdolláros laptopot
Százdolláros laptop: Vonzások és választások
Percről percre
Kisvasutak Magyarországon I.
Az első részben történelmi áttekintés és a Gyer...
Az első sikeres 3G-4G hívásátadás
A Qualcomm és az Ericsson jóvoltából immáron 3G...
Skype – Nokia Belle stílusban
A Nokia Belle platform stílusjegyeit tükrözi a ...
Újabb videókon a Shank 2
Új videó tekinthető meg a Shank 2-ről, valamint...
A Radeon HD 7970 is megkapta az ASUS DirectCU II hűtőjét
A vállalat két darab erősen felturbózott VGA-t ...
Epson mobil szkenner
Kipróbáltunk egy kicsi, könnyű, fényképek, névjegyek és csekkek beolvasására is alkalmas, mobil szkennert.
Megérkezett a Pentax K01
A sok pletyka után végre kézzelfoghatóvá vált a Pentax saját tükör nélküli rendszerkompaktja, a K-01.






