Gyorskeresés
Főszponzorunk
Gyermekpornográfia a Wikipedián?
A Scorpions albumának borítója hajdan nagy vitákat váltott ki, s most újra a figyelem középpontjába került.
Hirdetés
A hét végén több jelentős brit internetszolgáltató is letiltotta a hozzáférést egy Wikipedia-oldalhoz, mivel ez a szócikk rákerült a gyermekeket az internetes veszélyektől megvédeni igyekvő, főként a pedofíliára koncentráló Internet Watch Foundation (IWF) feketelistájára mint feltehetően gyermekpornográfiát tartalmazó weboldal.
Az érintett szócikk a német Scorpions együttes Virgin Killer című, 1976-ban kiadott lemezét mutatja be, melynek egy meztelen kislányt ábrázoló borítója már a megjelenés idején is nagy vihart kavart – a tiltakozások következtében több országban csak megváltoztatott borítóval engedélyezték az árusítását. A felháborodott önkéntes Wikipedia-szerkesztők azonban cenzúrával vádolják az alapítványt, s arra hivatkoznak, hogy a lemezborító nem illegális, számtalan könyvben megjelent már. A cikk szerkesztése során egyébként a Wikipedia munkatársai között is heves vita bontakozott ki a képről, de végül úgy döntöttek, hogy az eredeti borító jelenjék meg az oldalon.
Az IWF azonban úgy véli, hogy a kép esetében felmerül a törvénysértés gyanúja. Az ügyben megkeresték a rendőrséget is, majd ezek után írták meg figyelmeztető levelüket – eljárást ugyanis nem kezdeményezhettek, mivel a tartalomszolgáltató nem Nagy-Britanniában van, ezért csak a hozzáférés letiltását kérhették.
Az EU által is támogatott alapítványnak komoly befolyása van az Egyesült Királyságban, a legtöbb szolgáltató figyelembe veszi ajánlásaikat, használják az IWF filtereit (Cleanfeed), így a Virgin Killer oldala jelenleg a brit netezők 95 százaléka számára elérhetetlen, ám ironikus és természetes módon a korlátozásról szóló híradások hatására a világ többi országában komolyan megnőtt a kép iránti érdeklődés, maga a borító pedig számtalan egyéb weboldalon is elérhető.
Előzmények
Átalakítják a Wikipediát
Egy politikus letiltatta a német Wikipedia kezdőlapját
Ubuntu-szerverekre vált a Wikipedia
Magyar Wikipédia: túl a százezredik szócikken
Wales: Nem csak a szélsőségeseké a Közel-Kelet!
Magyar a tízmilliomodik Wikipedia-szócikk
Megvehetők a Wikipedia-szócikkek?
Petíció egy képtelen Wikipedia-szócikkért
Büntetés jár a Google és a Wikipedia használatáért
Percről percre
Beépül a GeForce Experience a grafikus driverbe
A WHQL minősítésű, 320.18-as meghajtó a teljesí...
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Samsung notebook blog: ATIV Smart PC Pro - meglátni és ...
Kalandos úton jutott el hozzánk a Samsung table...
Számos GeForce GTX 780 VGA született
Az NVIDIA partnerei a referenciaparaméterek mel...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
NVIDIA GeForce GTX 780 teszt
Alig néhány hete futott be a TITAN, de máris itt az NVIDIA legújabb, 700-as sorozatának első tagja. Lássuk, mire képes!



