Irányt vált a Sony, mehet a tévé és a telefon, jöhet a profit

Az elmúlt hét évben hatszor veszteséggel zárt a Sony, további változtatásokra van szükség. A vezérigazgató értékelése alapján előfordulhat, hogy a Sony kiszáll az okostelefonok és a tévék piacáról is a Reuters szerint. Helyettük a kamera-érzékelők, videójátékok és a szórakoztatás kerülhet a középpontba.

A vállalat vezetősége (és persze a befekektetők is) huszonötszörösére kívánja növelni a üzemi eredményt három év alatt. Ehhez azonban le kell építeni a veszteséges üzletágakat. Ahogy a PC-üzletágtól megváltak, kipörgetnék a TV részleget is.


(forrás: Reuters/Issei Kato)

Az elmúlt évben a Sony papírjainak értéke 80 százalékkal emelkedett, ennek természetesen a befektetők is örültek. Arról is határoztak, hogy ha minden jól megy, jövőre újra fizethetnek osztalékot.

A fókusz tehát a szórakoztatás (Playstation, Sony Music, Sony Pictures) és az erősödő kamera szenzorok felé mozdul el, és a vezetés belátta, hogy az olcsó ázsai telefonokkal nem tudják felvenni a versenyt, kénytelenek lemondani a veszteséget termelő ágazatról. Persze egyelőre nem arról van szó, hogy teljesen leállnának, de a televíziós üzletág után ez is kiszervezésre kerülhet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények