iPhone szinte ingyen

Egy eurót, azaz napi középárfolyamon átszámítva nagyjából 248 forintot kér majd a német T-Mobile az Apple múlt héten bejelentett új, 3G-s képességekkel is rendelkező okostelefonjáért, az iPhone 3G-ért – írja a Reuters a szolgáltató közleménye alapján. Az előfizetők ennyiért a 8 gigabájt memóriával felszerelt változatot vihetik haza július közepétől, számolniuk kell ugyanakkor azzal, hogy a T-Mobile cserébe havonta komoly összegeket vasal be rajtuk, így a kötelező hűségidő alatt a telefon árának a többszörösét fizethetik vissza – igaz ebbe nem csak a készülék, hanem a szolgáltatások ára is benne foglaltatik. A német mobilszolgáltató tavaly novemberben kezdte forgalmazni az első iPhone-t, a készülékből azóta nagyjából 100 000 darabot adtak el.

Az Apple első embere a múlt heti Worldwide Developers Conference nyitóelőadásában jelentette be, hogy az új iPhone két alapváltozatban kerül piacra idén, összesen hetven országban. A készülék 8 vagy 16 gigabájt memóriával lesz elérhető, két színben (fehér, fekete), mindkét modellnél alapfelszereltség lesz a GPS-modul is. Az iPhone az elsődleges piacokon július 11-én debütál, a beépített flashmemória kapacitásától függően 199 és 299 dolláros javasolt fogyasztói áron, azaz sokkal olcsóbban lehet majd hozzájutni az újabb, okosabb készülékhez, mint a jelenleg összesen hét országban kapható elődmodellhez.

A német T-Mobile előfizetői speciális konstrukcióban, 1 vagy 19,95 euróért is megvásárolhatják majd a két telefont, ha vállalják, hogy a hűségidő lejártáig fizetik a fennmaradó részleteket és a szolgáltatási díjakat tartalmazó számlát. Az ominózus számlán szereplő végösszeg havonta minimum 69 vagy 89 euró (azaz átszámítva 17 100 és 22 000 forint) lesz a két típusnál, közölte ma a német szolgáltató. Ezért az összegért a beszédszolgáltatáson és a kapcsolódó alapszolgáltatásokon (SMS, MMS stb.) felül a gyors mobilinternetet is igénybe veheti az előfizető.

Az új iPhone később Magyarországon is forgalomba kerül majd, ám egyelőre sem azt nem tudni, mennyibe fog kerülni, sem pedig azt, hogy mikortól kapható a készülék. Az Apple telefonját hazánkban is a T-Mobile fogja forgalmazni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények