Gyorskeresés
Főszponzorunk
A CES slágere: internet a tévé képernyőjén
A szórakoztatóelektronikai és az internetes cégek az internetes tartalmak tévéképernyőre költöztetésében nagy távlatokat látnak.
Hirdetés

Az Intel és az Adobe Systems tegnap jelentették be, hogy közös projektet indítanak, melynek célja, hogy az Adobe Flash technológiáját az Intel egyik processzorára (Media Processor CE 3100) optimalizálják, s így például a digidobozokban és a HD tévékben is megjelenjék az Adobe megoldása.
Mary Ragland, az Intel szóvivője elmondta, hogy a Flash-támogatás jelentősen bővíti majd az internetes tartalmak különféle szórakoztatóelektronikai eszközökön történő megjelenítését. Az első, az Adobe Flash Lite-ot támogató processzorok az év közepétől érkeznek a piacra. Az Intel és az Adobe egyébként a tavaly májusban indított Open Screen Project keretében végzi a közös munkát, ahol húsz nagy iparági szereplő állt össze az internet és a televízió használatának összekapcsolására, például a fejlesztőknek szánt Adobe AIR (Adobe Integrated Runtime) támogatását alakítják ki, s ezzel a munkával a szóvivő szerint az év végére lesznek kész.
Az LG is komoly lépéseket tett ebben az irányban. A múlt héten jelentették be, hogy olyan Blu-ray lejátszókat készítenek, melyek képesek a CinemaNow online filmkölcsönző anyagait, illetve a YouTube tartalmait stream módon lejátszani, a CES-hez (Consumer Electronics Show) kapcsolódva pedig tegnap közölték, hogy olyan HD tévéket kínálnak („Broadband HDTV”), melyek Ethernet csatlakozója lehetővé teszi, hogy a Netflix kölcsönző tagjai közvetlenül az internetről tölthessék le és nézhessék meg a filmeket, szintén stream módon.
A hányatott sorsú Yahoo! is tegnap jelentette be, hogy megállapodást kötöttek a Samsunggal, s a cég új televízióiban már jelen lesznek a Yahoo! minialkalmazásai, melyek internetes szolgáltatásokat nyújtanak (a Yahoo!-nak és az Intelnek tavaly nyár óta már van egy hasonló célú együttműködése: a Widget Channel keretrendszert alakították ki, s a Samsung is kínál már egy ilyen megoldást az „Internet-enabled TV” technológia keretében, s tavaly óta az „InfoLink” szolgáltatás segítségével a USA Today hírei juthatnak el az erre alkalmas televíziók képernyőire).
A Yahoo! alkalmazásával ellátott tévék tavaszig kerülnek a boltokba Kanadában, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Dániában, Norvégiában, Svédországban és Finnországban.
A CES-en bemutatandó új eszközök árairól egyelőre még nem állnak rendelkezésre információk.
Azóta történt
Előzmények
Okosabb lesz a Yahoo! keresője
Mobilra is jön a Flash Player 10
Rekordbírság az LCD-gyártókra – a Samsung megúszta
A tévé távirányítójával is elérhető lesz az internet
Drágák, ráadásul rövidesen elavulnak a Blu-ray lejátszók
Jövőre megfeleződhet a Blu-ray lejátszók fogyasztói ára
A YouTube már mobilon is elérhető
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steamplanet steampunk PC mod egyenesen Argentínából
Pablo Suarez, alias Arg0s „gőzhajója” a neovikt...
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






