Búcsúzzunk az Intel processzoroktól?

Hermann Hauser
Hermann Hauser

Új korszak kezdődik a processzorok történetében, mely véget vet az Intel több évtizedes dominanciájának – jósolja egy, az iparágban meghatározó szerepet vivő európai üzletember. Az osztrák származású, de az Egyesült Királyságban élő Hermann Hauser azt mondja: a PC-k helyébe hagyományosan számítógépes feladatok elvégzésére is képes mobil eszközök lépnek, és ezekben jellemzően a rivális ARM-architektúrára épülő chipek működnek majd.

A most 62 éves Hauser, akinek neve összeforrt a kaliforniai analógiára – és a környező mocsaras vidék miatt – „Szilícium-mocsárnak” nevezett, Cambridge mellett az 1970-es években formálódni kezdő brit technológiai központtal, kétségtelenül nem mondható elfogulatlannak. 1978-ban ugyanis az egyik alapítója volt annak az Acorn Computersnek, amely néhány évvel később kifejlesztette az Acorn RISC Machine, vagy röviden ARM processzort. A chiptervező részleg 1990-ben Advanced RISC Machines néven kivált az Acornból, majd 1998-ben ARM Ltd.-re rövidítette az elnevezését. (Csak az érdekesség kedvéért: az ARM eredetileg vegyes vállalatként jött létre, és az egyik alapítója az Apple volt, mely később 800 millió dollárért megvált a részesedésétől.) Hauser ma már nem tagja az elmúlt években szárnyra kapó ARM vezetésének, de tulajdonosa a cégnek.

Az üzletember egy, a Wall Street Journal-nek adott interjúban beszélt arról, hogy hogy látja a processzorpiac jövőjét. Mint kiemelte: az ARM-chipek eladásából származó árbevétel az idén először meghaladja majd az Intel mikroprocesszor-üzletágának forgalmát. A mobiltelefonok nagyjából 95 százalékában és az elektronikai eszközök több mint negyedében valamilyen ARM-processzor dolgozik. Az ARM architektúrára épülő chipekből évente körülbelül 4 milliárd darabot építenek be a gyártók a legkülönfélébb készülékekbe, míg x86-os processzorokból ennek a mennyiségnek nagyjából a tizedét.

Hauser szerint az Intel processzoroknak befellegzett, mert az Intel – és az ezt az architektúrát támogató két másik gyártó – üzleti modellje elavult. „A mobiltelefonok világában a gyártók nem vesznek mikroprocesszorokat, hanem licencelik őket. Szóval itt nem is az Intel és az ARM áll szemben egymással, hanem az Intel és a világ összes többi félvezetőgyártó vállalata” – fogalmazott. Amint az ismert, az ARM maga nem gyárt mikroprocesszorokat, csupán az általa kifejlesztett magok többé-kevésbé testre szabható terveit licenceli az egyes gyártóknak, melyek aztán egyedi rendszerchipeket építenek azokra alapozva.

„Ha megnézzük a számítástechnika történetét, először volt a mainframe az IBM dominanciájával, aztán jött a miniszámítógép, melynek a meghatározó cége a DEC volt, majd a harmadik hullámban érkezett a Sun és az Apollo által uralt munkaállomás, aztán a PC, most pedig jön a mobilarchitektúra, amely legalábbis a kliensoldalon meghatározó számítógépes platformmá válik” – magyarázta. Hauser szerint a számítógép-történelemben arra még nem volt példa, hogy egy olyan vállalat, amely az egyik „hullámban” domináns szereplő volt, a következőben is megőrizze a jelentőségét, ahogy arra sem, hogy az új hullám ne törölte volna el a korábbit. „Na most a PC-piacot az Intel és a Microsoft uralja” – tette hozzá. Az üzletember szerint az, hogy az Intel nemrég felvásárolta a német Infineon mobiltelefonokban használt chipeket fejlesztő üzletágát, azt mutatja, hogy a cég próbál alkalmazkodni az új trendhez.

A Wall Street Journal kikérte az Intel véleményét Hauser víziójáról. A chipgyártó vállalat a lapnak azt mondta: nem teljesen értik, miért lett ilyen nagy hangja újabban az ARM-nak, ők mindenesetre úgy látják, hogy a piacon van hely több szereplőnek is.

Azóta történt

Előzmények