A te cégednél kikapcsolják éjszakára a számítógépeket?

A kelet-európai vállalatok számítógépeinek közel egyharmada bekapcsolva marad éjszakára is, ami jelentős hatással van az energiafogyasztásra – állapítja meg az Intel friss jelentése. Az adatok szerint a szlovák alkalmazottak a legfigyelmetlenebbek, ugyanis a felmérésben résztvevő szlovák vállalatok 55 százalékánál maradtak bekapcsolva a számítógépek még azután is, hogy az alkalmazottak hazaindultak a munkahelyükről. Csehországban a vállalatok több mint egyharmada (36%) pazarolja az energiát azzal, hogy munkaidőn kívül is bekapcsolva hagyja a számítógépeket. A magyar és a lengyel vállalatoknál a legjobb a helyzet, hiszen a vállalatoknak csak 17%-a pazarolja az energiát. Ezeket az eredményeket az Intel megbízásából, a négy közép-európai ország 576 vállalatának bevonásával, 2015. február-márciusban készült felmérésben publikálták. (felmérésben összesen 576 informatikai vezetőt kérdeztek meg: 175 cseh, 150 magyar, 150 lengyel és 101 olyan szlovák vállalatnál, amely 100 vagy több alkalmazottat foglalkoztatnak.)

Miért nem kapcsolják ki az alkalmazottak a számítógépüket?

Hirdetés

A felmérés egyáltalán nem támasztja alá azt az általános feltételezést, hogy a számítógépeket szoftverfrissítések és a számítógépek karbantartása miatt hagyják bekapcsolva a munkaidőn túl a felhasználók. „A felmérésben részt vevő négy országban az ilyen tevékenység csak a vállalatok 28%-nál szolgált magyarázatként. Az informatikai személyzet Szlovákiában volt a legszorgalmasabb: a vállalatok 44 százalékánál történik a számítógépek karbantartása a munkaidőn kívül [A hivatkozott százalékos arány csak azokra a vállalatokra vonatkozik, amelyek úgy válaszoltak, hogy nem kapcsolják ki a számítógépeiket. Ez nem az összes 576 vállalatot érinti.]. Ezzel szemben Csehországban ez kevesebb, mint a vállalatok ötöde (17%), Lengyelországban és Magyarországon négyből egy cégnél történik hasonlóan (24%)” – mondta el Horváth Richárd, az Intel Magyarország kiskereskedelmi marketing menedzsere.

„A legnagyobb szabadságot a cseh alkalmazottak élvezik arra vonatkozóan, hogy ki szeretnék-e kapcsolni számítógépüket vagy sem, ugyanis a cseh vállalatok 48%-a teljesen rájuk hagyja a döntést. Azonban még azoknak a cégeknek, amelyek felhívják az alkalmazottak figyelmét (vagy akár közvetlenül utasításban adják ki számukra, hogy kapcsolják ki a számítógépüket hazainduláskor) sincs abszolút ráhatása arra, hogy valóban így is tesznek – ez a helyzet a vállalatok 22%-nál Magyarországon és 14%-nál Szlovákiában” – nyilatkozott Horváth Richárd. Emellett úgy tűnik, hogy néhány alkalmazott nincs tisztában a számítógépe egyes üzemmódjaival, és nem lát különbséget aközött, hogy bekapcsolva vagy alvó, illetve készenléti üzemmódban hagyja azt.

A nagy vállalatok kevésbé törődnek a számítógépek kikapcsolásával

Ami a vállalatok méretét illeti, a 200 főnél kevesebb főt alkalmazó középvállalatok a legfigyelmesebbek a számítógépek kikapcsolására vonatkozóan, a nagyobb cégek pedig kevésbé törődnek ezzel: a 200-500 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál tízből három számítógépet hagynak bekapcsolva éjszakára, míg az 500-nál több dolgozót foglalkoztató cégek esetén tízből négyet. A bekapcsolva hagyott számítógépek által okozott veszteség természetesen a számítógépek számának megfelelően többszörös, s emiatt a nagyobb vállalatoknál a veszteség sokkal jelentősebb.

Az informatikai osztály energiatakarékosságra való ösztönzése

A felmérés készítői úgy vélik, hogy a fent említett tények közvetlen összefüggést mutatnak a Csehországban tapasztalt helyzettel, ahol a rendszergazdák és informatikai osztályok a legkevésbé motiváltak az energiatakarékoskodásra. A cseh vállalatok közel kétharmadánál (64%) a rendszergazdát egyáltalán nem érdekli a készülékek általi energiafogyasztás. Hasonló a helyzet Lengyelországban (60%) és Szlovákiában (54%) is. Egyedül Magyarországon mutatták ki azt, hogy a vállalatok többsége (52%) ösztönzi a rendszergazdát az energiatakarékos megoldások használatára.

„A legtöbb cégnél az a helyzet, hogy senki sem felel a vállalat által felhasznált energiáért. Ez még meglepőbb, ha figyelembe vesszük, hogy a vállalati informatika használja fel az áram jelentős részét a számítógépek vagy szerverek működtetése révén. A cégek többségénél az energiaköltségek jelentik a harmadik legjelentősebb költségtényezőt a gyártással és a bérekkel kapcsolatos költségek után” – mondta Horváth Richárd.

Képzés és technológia

A felmérés eredményei rámutatnak, hogy számos vállalat és az alkalmazottak hasznára válna a jobb képzés vagy az olyan technológia, amely segítene nekik a gazdaságos és környezetbarát viselkedés elsajátításában. Az éjszakára bekapcsolt számítógépek használják a legtöbb áramot – ez főként az asztali számítógépekre igaz, amelyek még mindig többségben vannak az olyan energiahatékony mobil eszközökkel szemben, mint például a laptopok, az Ultrabookok és a 2 az 1-ben eszközök. Egy bekapcsolva hagyott ötéves asztali számítógép 115 forintnak megfelelő áramot fogyaszt naponta még akkor is, ha a monitort kikapcsolják – írják a jelentés készítői. Ha az alkalmazottak a hétvégére, az ünnepekre és a szabadságuk idejére sem kapcsolják ki a számítógépeket, akkor az ilyen számítógépek használata több mint 40 ezer forintnyi áramköltséget jelent éves szinten.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények