Gyorskeresés
Főszponzorunk
Atomot vet be a tabletpiacon az Intel
A chipgyártó nagyon szeretne tényezővé válni e termékkategóriában, de a gyártók egyelőre nem túl lelkesek. Mire lesz jó az új Atom?
Hirdetés
A már megvásárolható vagy hamarosan megjelenő tableteknek közös vonása, hogy nem az Intel processzoraira épülnek. A PC-k és szerverek világában domináns, 80 százalék körüli részesedéssel rendelkező chipgyártó évek óta képtelen befurakodni a mobiltelefonok még mindig lendületesen bővülő piacára, és úgy tűnik, hasonló kudarcnak néz elébe a kurrens divatnak számító táblagépek esetében is. Legalábbis erre utal új, kifejezetten e termékkategóriát megcélzó Atom platformjának visszafogott fogadtatása.
A tegnap leleplezett, Oak Trail kódnéven fejlesztett chippáros egy 1,5 GHz-es frekvencián működő Atom (Z670) processzorból és egy SM35 Express nevű perifériavezérlő lapkából áll. A vállalat szerint a platform fogyasztását jelentősen sikerült csökkenteni a korábbi generációkhoz képest, ami lehetővé teszi aktív, ventilátoros hűtés nélküli gépek építését – ami a tabletek esetében alapkövetelmény lenne. Az e termékkategóriában (és az okostelefonokban) gyakorlatilag egyeduralkodó ARM-chipek egyik szexepilje mindig is a rendkívül alacsony fogyasztás volt, ami a hordozható készülékek esetében jótékony hatással van az akkumulátoros üzemidőre.
Az Intel közleménye szerint az új Oak Trail platformot több mint 35 tabletben és egyéb hordozható számítógépben fogják az idén felhasználni, de a felsorolt gyártók közül feltűnően hiányoznak a tabletpiac meghatározó szereplői, és a nagyobb PC-márkák közül is csak a Fujitsu és a Lenovo szerepel a listán. Az első gépek a jövő hónapban jelennek majd meg.
Azt a chipgyártó is elismerte, hogy le vannak maradva. „Egyelőre nincs sok Intel-alapú tablet forgalomban. A 2011-es év arról szól, hogy [e szegmensben] is relevánssá váljunk” – vallotta be a BBC Online-nak Kevin O'Donovan marketingvezető. A szakértők egy része szerint azonban a megkésett belépő miatt halvány annak az esélye, hogy a vállalat rövid távon komoly szereplővé tud válni ezen a piacon is.

Egy kevéssé ismert gyártó, a Motion windowsos táblája
Az Oak Trailnek akár az előnye is lehetne az ARM-mal szemben, hogy képes a Windows futtatására, csakhogy a Microsoft operációs rendszerének jelenlegi verziója, a Windows 7 az érintésvezérlés korlátozott támogatása miatt messze nem ideális platform a táblagépekhez; a tabletek jellemzőit is figyelembe vevő új Windows-kiadás pedig 2012 előtt biztos nem jelenik meg. Az Intel mindenesetre hangsúlyozza: a Windows mellett a gyártók a MeeGót és az Androidot is választhatják platformként az Oak Trail mellé.
A vállalat bejelentette azt is, hogy a platform fejlettebb – 32 nanométeres csíkszélességgel gyártott – utódja, a Cedar Trail még az idei év második felében megjelenik. Ez alacsonyabb fogyasztás mellett nagyobb grafikus teljesítményre lesz képes, és többek között támogatja majd a Blu-ray 2.0 anyagok lejátszását is.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Percről percre
Quantum Break - Bejelentés, trailer
Vadiúj játékot várhatunk a Max Payne készítőitől.
Forza 5 - Érkezik a sorozat folytatása Xbox ONE-ra
A sokak által szeretett széria folytatódik.
Ubisoft - A Watch_Dogs és az Assassin's Creed 4 is érkezik Xbox ONE-ra
A Ubisoft is megerősítette, hogy két legújabb j...
Battlefield 4 - Xbox ONE-ra is érkezik
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield legújab...
Steven Spielberg és az élőszereplős Halo sorozat
Kellemes meglepetést okozott Spielberg és a Mic...
Jön a Microsoft Xbox One
A redmondi óriáscég a játékok mellett az interaktív szórakoztatásra is komoly hangsúlyt fektet.
Xbox ONE - Bejelentés
Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
eGPU külső videokártya #2
Cikksorozatom eme részében írom le, miként építettem meg a külső videokártya házikóját



