Gyorskeresés
Főszponzorunk
Ingyen kapnak Microsoft-szoftvert a kezdő vállalkozások
Három évig járnak az ingyenes termékek a BizSpark programhoz csatlakozó cégeknek.
Hirdetés
A Microsoft három éven át ingyen adja jó néhány termékét olyan induló vállalkozásoknak, melyek a felkínált szoftvereket hasznosítani tudják a termékeik, szolgáltatásaik kifejlesztése során. A támogatási program – mely BizSpark néven indult el – természetesen nem karitatív akció: a szoftvervállalat arra számít, hogy az üzletüket a platformjára építő start-upok később hűséges ügyfeleivé válnak. A BizSpark globális program, így Magyarországról is igénybe vehető.
Olyan vállalkozások jelentkezését várják, melyek valamilyen szoftveralapú tevékenységben érdekeltek, három évnél nem régebben működnek, és éves árbevételük nem haladja meg az egymillió amerikai dollárt. Ezek egyrészt egy hároméves Microsoft Developer Network (MSDN) előfizetést kaphatnak, amely számos fejlesztői eszközhöz – többek között a Visual Studióhoz és a .NET keretrendszerhez – biztosít hozzáférést, másrészt a hosztolt szolgáltatásokat tervező cégek Windows Server, SQL Server, Office SharePoint Server, BizTalk Server és Systems Center licencekhez juthatnak. A termékekhez támogatás is jár.
Dan'l Lewin, a programért felelős Microsoft-vezető hangsúlyozta, hogy a részvételnek nem feltétele a kizárólagos Microsoft-pártiság: a vállalkozások a riválisok termékeit és nyílt forrású megoldásokat is használhatnak, ha úgy tartják jónak. De három év után az ingyenesség véget ér, onnantól kezdve a rendes licencdíjakat kell fizetniük – tette hozzá.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
CM Storm Sonuz formás, sztereó gamer headset
A Cooler Master tovább erősíti játékosoknak szá...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.






