Legyél Te is Informatikus! – Informatikai Oktatási Konferencia 2016

A HTTP Alapítvány és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar idén már negyedik alkalommal hívta meg az informatikai oktatásban részt vevő képzőintézmények tanárait, oktatóit és vezetőit, valamint az IT területen érintett cégek, szakmai szervezetek és kormányzati szervek képviselőit az Informatikai Oktatási Konferencia rendezvényre.

A március 19-én, szombaton rendezett konferencia olyan aktuális kérdésekkel foglalkozott, mint az informatikai oktatás korszerűsítése a szakképzésben és a közismereti területen, a szakmai érettségi, a felsőoktatásban folyó duális képzések és gyakornoki programok, az infokommunikációs terület fejlesztési stratégiája, valamint – nem utolsósorban – a köznevelésben induló Digitális Témahét tartalma.

A konferencia 300 résztvevője a plenáris előadások után, a felsőoktatásra és szakképzésre fókuszáló szekciók mellett, – idén először – a köznevelési területhez kapcsolódó előadásokon is részt vehettek.

A rendezvény idén a Magyar Telekom Csoport közelmúltban útjára indított Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs programjához kapcsolódott, melyben a HTTP Alapítvány szakmai partnerként vesz részt. A kezdeményezés célja az informatikai ágazat, az informatikai pálya népszerűsítése az általános- és középiskolai tanulók körében, a munkaerő-piaci lehetőségek bemutatása és az informatikus szakmához kapcsolódó negatív sztereotípiák ledöntése.

A konferencia napján és helyszínén rendezték meg a WorldSkills 2017 Abu Dhabi szakmai világbajnokság nemzeti válogatójának középdöntőjét, ahol 12 fiatal informatikus mérkőzött meg az áprilisi döntőbe jutásért.

Az esemény keretein belül került sor a Cisco Hálózati Akadémia hazai közösségének szakmai napjára is.

A szervezők hangsúlyozták, hogy az informatikai technikus- és mérnökképzés fejlesztése stratégiai fontosságú, hiszen a több mint húszezerre becsült betöltetlen IT álláshely súlyos tízmilliárdokban mérhető kiesést jelent a magyar gazdaságnak.

Az informatikai ágazat elvárásai – a kormányzati szektor intézkedései

A konferencia résztvevőit Kaszás Zoltán a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntötte. Bánhegyi Zsófia a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója a Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs program bemutatása során kiemelte, hogy folyamatosan igény van jól képzett informatikusokra és a betöltetlen munkahelyek okozta helyzet megoldására ágazati, iparági és kormányzati összefogásra is szükség van. Ebben játszik úttörő szerepet a Legyél Te is Informatikus! program. Tázló József a Cisco Magyarország műszaki igazgatójának előadása már a piaci szereplők és a problémamegoldásra, az innovatív ötletek támogatására koncentráló szakemberképzés közötti kapcsolatra helyezte a hangsúlyt.

A köznevelésben 2016. április 4-8. között a digitális eszközöké lesz a főszerep: a Digitális Témahét koncepcióját, elvárásait Pölöskei Gáborné az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosa mutatta be.

Dr. Charaf Hassan, tanszékvezető, egyetemi docens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének oktatási tevékenységét, projektjeit és jó gyakorlatait mutatta be előadásában.

A plenáris program zárásaként dr. Kelemen Csaba főosztályvezető, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a hamarosan induló, az oktatási intézmények és az IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzésére és támogatására irányuló kormányzati intézkedésekről tájékoztatta a konferencia résztvevőit.

Az informatikus képzés időszerű kérdései alap-, közép- és felsőfokon

A szakképzési szekcióban technológiai előadások mellett a szeptembertől induló új szakképzési rendszer szakmai és vizsgakövetelményeiről, kerettantervéről és az érettségi lebonyolításáról jutottak konkrét információhoz a résztvevők. A felsőoktatási szekcióban elsősorban a felsőfokú informatikai képzésében felmerülő problémák, illetve azok megoldása volt a fókuszban. A köznevelési szekció előadásai az élményközpontú oktatás, a digitális írástudás szükségességére és a kódolás köznevelésben betöltendő szerepéről szóltak, melyben kiemelt szerepe van az innovatív, újszerű pedagógiai ötleteknek, a rendelkezésre álló technológia eszközként történő felhasználásának, az alapkészségek fejlesztésének.

Több mint tízezer magyar hallgató a Cisco Hálózati Akadémián

A rendezvény záró részében a hazai Cisco Akadémiák képviselői számára szervezett workshopra került sor. A Cisco társadalmi felelősségvállalás programjának keretében működő hálózati akadémia program (Cisco Networking Academy) világviszonylatban is kiemelkedő fejlődésen ment keresztül az elmúlt években Magyarországon. A tavalyi 28%-os hallgatói létszámnövekedés többek között annak köszönhető, hogy egyre több informatikai közép- és felsőfokú intézmény építi be nappali rendszerű szakmai képzésébe a legkorszerűbb informatikai és hálózati ismereteket adó e-learning kurzusokat.

Azóta történt

Előzmények