Gyorskeresés
Főszponzorunk
Háború tört ki a HP és az Oracle között Mark Hurd miatt
A HP keresete kenyértöréshez vezethet a korábbiakban szorosan együttműködő IT-óriások között, s nyílt, majdhogynem ellenséges konkurensekké emelheti őket.
Hirdetés
Szinte borítékolható volt, hogy a HP nem hagyja szó nélkül, ha az Oracle alkalmazza a cégtől augusztus elején sokak által vitatott indoklással elbocsátott csúcsmenedzsert, Mark Hurdöt. A várakozások beigazolódtak, ugyanis a HP polgári pert indított volt vezérigazgatója ellen.
Az eljárás indoka kézenfekvő: a HP azt állítja, hogy az egy hónapos munkanélküliség után a versenytársnak is tekinthető Oracle-höz igazoló Hurd olyan információkkal rendelkezik, melyek megosztásával sértheti a HP gazdasági érdekeit, és – ahogy ez egyébként megszokott – az Oracle új elnöke olyan szerződést írt alá annak idején, mely kizárja, hogy ilyen módon dolgozzék egy konkurens cégnél: „Mark Hurd elfogadta és aláírta azt a szerződést, mely kötelezi őt a HP üzleti titkainak és bizalmas információinak megőrzésére. A HP szándéka, hogy érvényesítse a szerződés e pontjait” – áll a vállalat közleményében. A cég úgy véli a kereset szerint, hogy hiába fizettek készpénzben és részvényben hatalmas összeget az elbocsátáskor, fennáll annak a veszélye, hogy Hurd bizalmas információkat oszt meg új munkaadójával. Az elnökként dolgozó volt vezérigazgató az Oracle eladásokért felelős csúcsvezetője lett, ezért a HP szerint friss információival (például a közeljövő üzleti terveinek, a versenytársakkal kapcsolatos HP-projektek ismertetésével) jogosulatlan előnyökhöz juttathatja a konkurens vállalkozást.
Hurd a HP-nál minden év februárjában aláírt egy titoktartási szerződést, mely szerint abban az esetben, ha távozik a cégtől, egy évvel korábban kell ezt a szándékát jeleznie (az ilyen kikötések elterjedtek és teljesen elfogadottak, bár épp Kaliforniában, a technológiai ipar egyik fellegvárában a bíróságok az ilyen kikötéseket a helyi, a szabad versenyt támogató szabályozások miatt nem szokták érvényesnek tekinteni). A HP szerint Hurd ezt mindenképp megsértette, ráadásul gyakorlatilag egyeztetés nélkül hagyta ott régi munkahelyét. A vállalat ezért azt kéri a bíróságtól, hogy akadályozzák meg, hogy Hurd munkába állhasson az Oracle-nél, illetve kérik egy független szakértő kijelölését, aki figyelemmel kíséri pályafutását, hogy vajon betartja-e az önként vállalt kötelezettséget.
Az Oracle nevében Larry Ellison vezérigazgató szűkszavúan és hűvösen reagált a keresetre: „Az Oracle hosszú ideje fontos partnerként tekint a HP-ra. Az Oracle és Mark Hurd ellen indított perrel a HP teljes mértékben semmibe veszi együttműködésünket, közös ügyfeleinket, valamint saját részvényeseit és dolgozóit. A HP vezetése e lépéssel valójában lehetetlenné teszi, hogy az Oracle és a HP folytassa együttműködését és közös munkáját az IT-piacon”.
Azóta történt
Megkezdődött az Itanium-per
Itanium-balhé: a HP perrel fenyegeti az Oracle-t
Új magyar vezető a HP-nál
(Frissítve!) Miért állította le az MVH rendszerét a HP?
Az Oracle és az IBM kiállt a Java fejlesztése mellett
A Google az Oracle által indított per megszüntetését kéri
Az SAP menesztett vezére irányítja a HP-t
Főszponzorunk
Percről percre
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
CM Storm Sonuz formás, sztereó gamer headset
A Cooler Master tovább erősíti játékosoknak szá...
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.







