Hirdetés

Gyárakat zár be az Intel

A világ legnagyobb chipgyártó vállalata öt üzemére tesz lakatot az év végéig, hogy visszafogja költségeit az általános keresletcsökkenést hozó gazdasági világválság idején. A gyárbezárás összesen 5-6 ezer dolgozót érint (ez a teljes állomány 6-7 százaléka), de – áll az Intel közleményében – nem mindenkit bocsátanak el, lesznek, akiket más egységekbe csoportosítanak át.

Hirdetés

A cég két tesztelő- és tokozóüzemet zár be a malajziai Penangban és egyet a Fülöp-szigeteki Cavite-ban, illetve egy 200 milliméter átmérőjű szilíciumszeleteket megmunkáló félvezetőgyárat az Oregon állambeli Hillsboróban. Szintén megszűnik a chipgyártás egy ugyancsak régebbi technológiával dolgozó kaliforniai fabban, a D2-ben.

A vállalat közleménye szerint a lépés célja, hogy „hozzáigazítsa a gyártókapacitást az aktuális piaci helyzethez.” A tavalyi utolsó negyedévben 90 százalékot zuhant az Intel nyeresége, amit részben a nem teljes kihasználtsággal működő gyárak számlájára írt a cégvezetés.

A chipgyártó egy hete publikálta negyedik negyedéves jelentését. Az árbevétel a hagyományosan erős év végi trimeszterben 8,2 milliárd dollár volt, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Arra, hogy éves összehasonlításban ilyen vagy hasonlóan nagyot zuhanjon az Intel árbevétele, a cég történetében mindössze kétszer volt eddig példa: 2001-ben, a dotkomlufi kipukkanásának évében, és 1985-ben, amikor a vállalat a japán gyártók agresszív nyomulása miatt kénytelen volt kiszállni DRAM-bizniszből.

Az Intel a hét elején jelentősen, esetenként 40 százalékkal csökkentette egyes processzorai árát.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények