Eddig tartott a Google Wave

A Google tegnap bejelentette, hogy leállítja a Google Wave projektet. A jó egy évvel ezelőtt elindított, böngészőből használható, valós idejű kommunikációs felülettől – mely nagy vonalakban az elektronikus levelezés, a chat és a fájlmegosztás összegyúrásának tekinthető – azt várták, hogy forradalmasítja az internetezők közti interakciót. A felhasználók azonban nem éreztek rá, többnyire nem értették, mire való és miért érdemes használni. Az idő tehát a cégalapító Sergey Brint igazolta, aki annak idején „elvetélt ötletnek” tartotta a Wave-et és ellenezte annak elindítását.

„A Wave használóinak száma nem érte el az általunk remélt szintet. Nem fogjuk folytatni a Wave mint önálló termék fejlesztését, de az oldalt még legalább az év végéig fenntartjuk, a technológiát pedig továbbfejlesztve más Google-projektekben felhasználjuk” – írta tegnap a hivatalosa Google-blogban Urs Hölze, a cég illetékes alelnöke.


Fejlesztők magyarázzák a Wave lényegét: érthető?

A Google tavaly májusban egy egészen újszerű kollaborációs felületként mutatta be a Wave-et. A böngészőben működő szolgáltatással egyszerűen, fogd és vidd módszerrel lehet fájlokat megosztani, úgy lehet több felhasználóval chatelni, hogy valós időben látható, mit gépelnek a partnerek, de lehet együtt dokumentumokat szerkeszteni és játszani is. A fennállása java részében béta-címkét viselő Wave-et kezdetben csak tesztelők egy szűkebb csoportja használhatta, majd néhány hónappal később meghívásos alapon felhasználók előtt is megnyitották, végül idén májusban vált teljesen szabadon hozzáférhetővé.

A szolgáltatás elindításakor az ötletgazda, Lars Rasmussen azt mondta: a sikerhez szükség van egy kritikus tömegre, ez azonban a jelek szerint nem jött össze. A Google azt nem árulta el, hogy hányan regisztráltak a szolgáltatásra.

„Ez egy nagyon okos termék, isten tudja, miért nem működött” – nyilatkozta Eric Schmidt vezérigazgató egy elemzői konferencián. A cégvezető hozzátette: a Google filozófiájához tartozik a kísérletezés, amivel törvényszerűen kudarcok is járnak, de ezekből mindig igyekeznek levonni a tanulságokat.

A vállalat jelezte: elérhetővé fognak tenni olyan eszközöket, amelyekkel a regisztrált felhasználók „kiszabadíthatják” a tartalmakat a Wave-ből.

Azóta történt

Előzmények