Gyorskeresés
Főszponzorunk
A Google TV-t szánja az év nagy dobásának a vállalat
Úgy tűnik, tartják a tervezett ütemet, és az év vége felé berobbanhat a piacra a tévés internet.
Hirdetés
A Google idén őszre, év végére ígérte új szolgáltatásuk, a májusban bejelentett Google TV bemutatkozását, illetve piacra lépését, s a folyamat valóban el is indult, ugyanis a vállalat hivatalos blogjában tegnap Ambarish Kengle, a Google TV fejlesztési termékmenedzsere hivatalosan is megnyitotta a kampányt, amikor újdonságokról számolt be.
Ahogy erről annak idején beszámoltunk, a Google TV természetesen nem önálló tévécsatorna, hanem egy iparági összefogással kialakított technológia, melynek az a célja, hogy az internetes tartalmak közvetlenül, kényelmesen megjeleníthetőek legyenek a televízió képernyőjén. Technikailag ehhez egyrészt az szükséges, hogy az ezt támogató készülékekben beépített funkcióként legyen elérhető a böngészés lehetősége – ezt a technológiát szállítja a Google a gyártóknak –, másrészt pedig az is fontos, hogy olyan távirányítók tartozzanak a tévékhez, melyek minibillentyűzetként lehetővé teszik a fotelból történő szörfölést. A másik, üzleti oldala a szolgáltatásnak, hogy tárgyalásokat kellett, kell folytatni a tartalomszolgáltatókkal, egyrészt a technikai támogatás részleteiről, másrészt a lehetséges üzleti megoldásokról (például alapból, ingyenesen megjelenjenek-e a tartalmak, vagy az adott tartalomszolgáltató prémiumszolgáltatásként képzeli el a használatot).
A tegnapi bejelentés szerint nagy az érdeklődés, a Turner Broadcasting (TBS, TNT, CNN, Cartoon Network, Adult Swim) már együtt dolgozik a Google-lal, az NBC is szeretne itt megjelenni, az HBO is kialakította az erre a szolgáltatásra optimalizált csatornáját, és az NBA is elkészített egy ilyen megoldást. A fizetős filmkölcsönzők is érdeklődnek, például az Amazon, valamint a roppant népszerű online kölcsönző, a Netflix (e cégek több tízezer filmből álló katalógusaikkal jelennek majd meg a tévé képernyőjén). Az említetteken kívül várhatólag belépnek a piacra a sajtótermékek is, és cél a közösségi oldalak meghódítása is, például a Twitteré.
A kampány keretei között a Google elindított egy népszerűsítő oldalt is, ahol az érdeklődőket (felhasználókat, fejlesztőket, cégeket) a lehetőségekről tájékoztatják.
Arról egyelőre még nincsenek megbízható információk, hogy milyen lesz az árszabás, vagyis hogy mi (hardver, szoftver) mennyibe fog kerülni a fogyasztók számára.
Azóta történt
Európába jöhet a Netflix online filmtékája
Cipőt, táskát vegyen a Google online butikjában!
Új Google-eszköz: előnézet a találati oldalon
Napi statisztika: forgalmi rekordot döntött a Google
Heteken belül elkészül a Chrome OS
A Sony piacra lép a Google-képes tévékkel
A Logitech bemutatta a Google TV-hez készített eszközeit
Ha fizetsz, akkor reklámmentes filmeket nézhetsz a tévében
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
CM Storm Sonuz formás, sztereó gamer headset
A Cooler Master tovább erősíti játékosoknak szá...
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.
Monitor és tévé, IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.






