Gyorskeresés
Főszponzorunk
Fél éven belül jön a Google-tablet
A Google elnöke egy interjúban utalt arra, hogy jövőre cége kijön egy saját táblagéppel.
Hirdetés
Az olasz Corriere della Sera online változatának adott interjújában Eric Schmidt, a Google elnöke kijelentette, hogy vállalata fél éven belül előáll egy saját táblagéppel.
A kijelentést meglehetős nagy szakmai visszhang fogadta, bár nem az jelentett elsősorban meglepetést, hogy az Androidra támaszkodó Google erre a piacra önálló szereplőként is belép, hanem inkább egy jelző, melyet Schmidt használt, és mely szerint a tabletjük a „legmagasabb minőséget” fogja képviselni. A tervezett Google-géppel kapcsolatban ugyanis így megindulhatott a találgatás, hogy vajon milyen koncepcióban képes a cég a tabletek legjobbjaival, például az Apple iPadjével versenybe szállni, ki lesz az a gyártó, aki olyan hardvert tud kínálni, hogy a Google komoly szereplőnek számíthasson ezzel a számítógéppel.
Az bizonyos – bár nagyon különböző gyártói és üzleti modell alapján működnek –, hogy a Google a nagy versenytársnak itt az Apple-t tartja, ugyanis Schmidt nyíltan fogalmazott erről: „A mobilkommunikációban, az okostelefonok piacán önök brutális versenyt fognak tapasztalni az Apple és a Google között. Ilyen a kapitalizmus.”
Az elnök megjegyzését a vállalat hivatalosan még nem erősítette meg, de a szakmai lapokban megjelent tippek szerint a legvalószínűbb közreműködő partner a Samsung lehet, csak az a kérdés, hogy vajon egy saját Google-tablet gyártásába fognak, vagy pedig – ami azért, ha minimális mértékben is, de különbség – a Samsung a Nexushoz hasonló, arra építő androidos táblagépet hoz forgalomba, a Google pedig ehhez a márkanevet szolgáltatja.
Azóta történt
Előzmények
Eric Schmidt: az Android az iPhone előtt jár
-
Kipróbáltuk: itt tart most a Chrome OS
A Google két évvel ezelőtt bejelentett operációs rendszere teljesen új koncepcióra épül. Megnéztük, ma mennyire használható a Chromebook.
Ha csak az Androidon múlik, a Google új boltja lenyomhatja az iTunest
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Percről percre
Gran Turismo 6 - Bővített trailer, rövid gameplay jelenetek
Kicsit hosszabb előzetes érkezett a Gran Turism...
Enermax casecon verseny, jelentkezés csak vasárnapig!
Az utolsó pillanatban az egész Európai Unióra k...
Final Fantasy VIII - Újra megjelenik PC-re
Egyelőre csak Japánban, de újra elérhető lesz a...
The Last of Us - Újabb képek érkeztek a játékból[UPDATE: Videó is érkezett]
Friss screenshotokkal lettünk gazdagabbak a kiz...
Monster Hunter 4 - Új képek érkeztek
Friss screenhotokat oszottak meg az érdeklődőknek.
Fuse - Előzetes
Hónap végén érkezik az akciójáték, mely elsősorban a csapatjátékot követeli majd meg.
Metro: Last Light bemutató
Megérkezett a sikeres Metro 2033 című poszt-apokaliptikus FPS játék folytatása, melyben ismét Artyom bőrébe bújunk, hogy véget vessünk a háborúnak.
GTX650Ti gyorsteszt
Három kártya, három teszt és némi tuning: AMD HD7770, HD5850 és egy GeForce GTX650Ti.



