Gyorskeresés
Főszponzorunk
Németországban is nekiugrottak a Google Street View-nak
A hamburgi adatvédelmi biztos ultimátumot adott az amerikaiaknak, ám az erre kapott választ továbbra sem elégíti ki, a vizsgálat és egyeztetés folytatódik.
Hirdetés
A Google újra vitába keveredett a Street View kapcsán, ezúttal Németországban, ahol az adatvédelem miatt aggódók nevében az adatvédelmi biztos kemény követeléseket támasztott a céggel szemben.
Johannes Caspar hamburgi adatvédelmi biztos gyakorlatilag egy 12 pontos, ma lejáró ultimátumot nyújtott be a Google-nak, melyben azt kifogásolta, hogy a cég fényképezési gyakorlata nincs összhangban a német törvényekkel. Ezek ugyanis általánosságban tiltják az emberekről és a tulajdonukról tudtuk nélkül készített felvételeket, kivéve a teljesen nyilvánvaló közösségi eseményeket, mint például a sportmérkőzések. A biztos kevésnek találja az arcok és rendszámok szoftveres elhomályosítását és – a többi német tartomány adatvédelmi képviselőjével egyetértésben – azt kívánja, hogy a Google feldolgozás után folyamatosan semmisítse meg az eredeti képeket és videókat.
Az amerikai cég helyi képviselője már reagált is az ultimátumra, s elmondta: valójában nem embereket akarnak megmutatni az alkalmazás segítségével, hanem tájakat, s előre jelezték honlapjukon, hogy mikor és merre járnak a fényképező autók, így azok számára, akik nem akarták, hogy házuk szerepeljen, megvolt a lehetőség, hogy ezt jelezzék. Egyébként a „homályosító" szoftver 99 százalékos hatékonysággal működik, ha mégis hibázik, akkor külön kérésre kézzel avatkoznak közbe. Stefan Keuchel az eredeti felvételek törlését elutasította, mivel – érvelt – ezekre vállalatának fejlesztési célokból szüksége van.
Caspar üdvözölte a nyilatkozatot, ugyanakkor kijelentette, hogy a biztosi hivatal emberei tovább vizsgálódnak, mivel a felvételek törlésének elutasítása elfogadhatatlan számára, de az Egyesült Államokba továbbított adatok sorsát már nem tudják ellenőrizni, s ez roppant aggályos, emellett a homályosítási gyakorlat sem megfelelő, mivel már több mint 300 panasz érkezett a Street View kapcsán a hivatalhoz. A vizsgálattal párhuzamosan tárgyalásokat is folytat a két fél.
A Google hivatalos blogjában Noam Ben Haim térképész reagált a Street View-t ért európai támadásokra, s amellett érvel, hogy az alapos előkészítő munkának, illetve a Google kompromisszumkészségének köszönhetően a fotózás és feldolgozás jelenlegi gyakorlata teljesen megfelelő.
Azóta történt
Nem tetszik a Street View az EU-nak
Az interneten a világ legnagyobb digitális fényképe
Szenved a Google a magánéletükre kényes európaiakkal
Svájc a Street View felvételek törlését követeli a Google-től
Leállította Budapest fotózását a Google
A Bundestag megszavazta a netcenzúrát
A Street View kapcsán a Google engedne az adatvédelmi elvárásoknak
Megújult a Google Street View navigációja
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
ASUS P8Z77-V Premium Thunderbolttal és 32 GB-os mSATA SSD-vel
A csúcs Z77-es ASUS alaplapra felkerült a villá...
Eladta a New York-i székházát a Nokia
A finn gyártó telephelyek és központok felszámo...
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
CM Storm Sonuz formás, sztereó gamer headset
A Cooler Master tovább erősíti játékosoknak szá...
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.
Monitor és tévé, IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.






