(Frissítve) A Google lekapcsolja a Readert

A Google 2011 őszén kezdett tisztogatásba az egyre burjánzó termékpalettáján, most pedig az erőforrások hatékonyabb elosztása okán újabb szolgáltatások leállítását jelentette be, köztük a Google Readerét is, ami július 1-ig lesz elérhető.

A Reader 2005-ben indult, és napjainkig az egyik legnépszerűbb RSS olvasó, de a közösségi média előretörése jelentős csapást mért az RSS feedek népszerűségére. A platformhoz az utolsó komoly (és a Reader közösségben meglehetősen vegyes érzelmeket kiváltó) frissítés 2011 őszén érkezett, amikor a Google kivette az olvasóból a közösségi funkciókat, és azokat az éppen felfuttatni kívánt Google Plus közösségi oldalba integrálta. Az utóbbi fél év során egyre több jel utalt arra, hogy a Google nem nagyon akar foglalkozni a jövőben a szolgáltatással – források szerint a Reader-csapat legnagyobb része már régóta más projekteken dolgozik, tavaly ősszel megszűnt az AdSense for Feeds szolgáltatás, és a múlt hónapban felmerült technikai problémákra is csak napok múlva reagáltak.

„Két egyszerű okból tesszük ezt: a Google Reader használata lecsökkent, és a cég minden energiáját az eddiginél kevesebb termékbe fekteti. Úgy gondoljuk, hogy ez a fókuszálás jobb felhasználói élményt fog eredményezni.” – olvasható a Reader hivatalos blogján.

Az átmeneti időszakban mindenkinek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Google Takeout segítségével kimentse adatait a Readerből. Az alternatívát keresők számára nyújthat megoldást a Feedly, amin készítői már dolgoznak egy ideje, és a Reader egyfajta klónja lesz, Google App Engine motorral.

A Reader mellett a Google olyan szolgáltatásokat is megszüntet, mint például a Cloud Connect, Voice App for Blackberry, Building Maker. A részletes lista elolvasható a Google blogbejegyzésében.

Frissítés

Brian Shih, a Google Reader korábbi termékmenedzsere, aki 2011-ben hagyta ott a céget, érdekes dolgokat ír a Quorán.

"A Reader már jóval az érkezésem előtt is a túlélésért küzdött a cégen belül, biztos vagyok benne, hogy legalább háromszor vetődött fel a csapat leépítése és átirányítása, [...] míg végül 2010-ben bekövetkezett:

  • 2008 - állítsuk rá a csapatot az OpenSocialra
  • 2009 - állítsuk rá a csapatot a Buzzra
  • 2010 - állítsuk rá a csapatot a Google Plusra"

Véleménye szerint a Google azért akarta mindig átmozgatni valamelyik közösségi szolgáltatásra a Reader csapatot, mert ezek a fejlesztők tényleg értették a közösségi platformok működését. A Reader a többi Google közösségi platformnál sokkal organikusabban, jórészt a felhasználók visszajelzései, igényei alapján fejlődött, nem pedig top-down módon.

Azóta történt

Előzmények