2016. május 31., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

Internetet visz Kubába a Google

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Az amerikai nagyvállalatok várható beáramlását nagy internetes, informatikai cégek kezdik meg.

Barack Obama amerikai elnök kiemelkedő jelentőségű kubai látogatása során bejelentette, hogy az eddig gyakorlatilag nem létező, sőt tiltott gazdasági együttműködés egyik első lépéseként megállapodtak a helyi vezetéssel, hogy néhány amerikai vállalat megjelenhet Kubában. A kiemeltek között nagy internetes vállalkozások (Airbnb, Booking.com) mellett a Google is szerepel mint hálózatfejlesztő – a tájékoztató szerint vezeték nélküli és kábeles széles sávú bővítést is végeznek majd a világ egyik legalacsonyabb penetrációjával rendelkező országban. Kubában jelenleg állami monopólium az internetszolgáltatás (Empresa de Telecomunicaciones de Cuba – ETECSA). A Távközlési Unió 2013-as adatai szerint a 11 milliós országban csak 25,7 százalék az internethasználók aránya, a háztartások mindössze 12,7 százalékában van számítógép, a széles sávú hozzáférés pedig szinte megfizethetetlenül drága, 40 dollár havonta.

A Google blogbejegyzésben kommentálta a bejelentést, és közölték, hogy bár folynak a tárgyalások a kubai hatóságokkal, a megbeszélések még igen korai fázisban vannak – több részletet nem árultak el.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.