Tovább terjeszkedne a Google Fiber

Kansas City, Austin és Provo után tovább terjeszkedne a Google a Fiber nevet viselő gigabites internetszolgáltatásával. A héten jelentették be a hivatalos blogon, hogy összesen 34 amerikai várossal kezdeményeztek tárgyalásokat a Google Fiber bevezetéséről.

A szupergyors internetnek komoly támogatói is akadnak, Julian Castro, San Antonio polgármestere szándéknyilatkozatot is aláírt, miszerint mindent megtesz azért, hogy a város minden iskolája rendelkezzen gigabites kapcsolattal legkésőbb 2020-ig.

A Google meggondolja, merre építi tovább rendszerét, így például a topográfiai tényezőkre hivatkozva egyelőre nem tervezik például New Yorkban, de Bostonban vagy éppen Washingtonban sem bevezetni az átlagos amerikai internetsebesség több mint százszorosára képes hálózatot.

A jelölt településeken élők reménykedhetnek
A jelölt településeken élők reménykedhetnek (forrás: Google hivatalos blog) [+]

Örülhetnek viszont a portlandiek. Ahogy a San Jose, Salt Lake City, Phoenix, vagy Atlanta belvárosi területein élők is, velük tervez kezdeni idén a Google. A vállalat célja természetesen a teljes lefedettség, illetve a nagyobb forgalommal és több lekérdezéssel még több hirdetés megjelenítése.

A 70 dolláros árcetli idővel mérséklődhet is, addig pedig azoknak, akik úgy érzik, egyelőre elég az "átlagos sebességűre" keresztelt, 5 Mbites csomag, 300 dolláros egyszeri díj fejében 7 évig havidíj nélkül biztosít szolgáltatást az elérhető területeken a cég. Ebből sok New York-i sem akar kimaradni, így van, akiben már felmerült a költözés gondolata is.

Azóta történt

  • Ne csak lásd, értsd is az adatokat!

    Korlátozás nélkül elérhető, videókra és interaktív feladatokra támaszkodó kísérleti projektben vehetnek részt, akik szívesen tanulnának a nagytestvértől.

  • Nem tud leállni a Facebook

    A Titan Aerospace felvásárlása után atmoszférikus műholdakon keresztül lehet majd Whatsappozni azoknak is, akik eddig nem is álmodtak internetkapcsolatról.

Előzmények