A Google csak Európában alkalmazná a felejtés jogát

Korábban rendszeresen beszámoltunk arról a küzdelemről, melyet a Google és az európai adatvédelmi biztosok (különösen az e téren irányadónak számító francia hatóság vezetője) folytattak az úgynevezett „felejtés jogáról”.

2014 óta a Google az Európai Unió Bíróságának döntése nyomán az európaiak számára biztosítja a jogot, hogy bizonyos feltételek mellett egy űrlapon kérelmezhessék a keresőmotor indexéből az adataik eltávolítását. A vállalat szakemberei megvizsgálják a kérelmeket, majd megpróbálnak a személyiségi jogok és a közösség információval történő ellátása közötti egyensúlyt megtartva lavírozni.

A probléma az eljárással az, hogy a keresőóriás kizárólag az európai oldalakról távolítja el a találatokat. A tagországokon kívülről történt keresések során azonban továbbra is megjelennek az eltávolított tartalmak. A francia CNIL (az adatvédelmi hatóság) azt szeretné elérni, hogy a hozzá érkezett több száz panaszt vegye figyelembe a Google, a törlésre kért linkeket pedig ne csak a tagországok találati listájából távolítsa el. Erre szerintük azért van szükség, mert a keresések csak egy kis százaléka történik a lokalizált szolgáltatásokon keresztül, a többség a google.com oldalt használja, nem pedig az országspecifikus variánst. A CNIL a múlt hónapban fel is szólította a Google-t, hogy tegyen eleget az előírásuknak.

Tisztelettel, nem!

A Google a múlt héten reagált a rendelkezésre, és közölték, hogy „tiszteletteljesen” ugyan, de nem értenek egyet vele. A vállalat azzal védekezik, hogy az európai keresések 95 százaléka helyi oldalakra vonatkozik, így teljesen elegendő a felejtés jogát Európában alkalmazni. Sőt, Peter Fleischer, a Google vezető adatvédelmi tanácsadója egy blogposztjában úgy fogalmazott, hogy a francia kérés nyugtalanító, és teljesítése beláthatatlan következményekkel járna a webes tartalmakat illetően. A felejtés joga egy Európában létező jogintézmény – írja Fleischer –, nem globális szabályozás, így a Google számára „elvi kérdés”, hogy ezt ne alkalmazza az egész világon.

Így most feltehetően újabb birkózás indul, melynek akár az is lehet a vége, hogy megbírságolják a Google-t.

Szerk: a magyar adatvédelmi hatóság vezetője is a múlt héten adta ki azt az iránymutatást, mely a felejtés jogának hazai alkalmazásáról szóló irányelveket tartalmazza. Ezt hamarosan ismertetjük.

Azóta történt

Előzmények