Automatikusan törölnék a terroristák videóit

Teljesen automatizálni nem lehet a folyamatot, bizonyos mértékű emberi közreműködésre biztosan szükség lesz.

A vezető tartalomszolgáltatók – köztük a Facebook és a Google is – azon dolgoznak, hogy egy olyan technológiát vezessenek be a webkettes oldalaikon, amely automatikusan eltávolítja az extrém tartalmakat – írta meg belső forrásokra hivatkozva szombati riportjában a Reuters hírügynökség.

A tudósítás szerint a vállalatok eredetileg azért kezdtek a fejlesztésbe, hogy azonosítani és törölni tudják azokat az anyagokat, melyek feltöltésével szerzői jogi jogsértést követnek el a felhasználók, ám az egyedi jellemzőket kereső technikát most már arra is fel fogják használni, hogy az erőszakos anyagokat, köztük például az iszlám terroristák és szimpatizánsaik propagandaanyagait is kiszűrjék. A jelenleg alkalmazott technológia arra ugyan alkalmas, hogy már ismert tartalmak megosztását és újrafeltöltését lehetetlenné tegye, de az új anyagokat egyelőre még nem ismeri fel.

A háttérben az áll, hogy a terrorveszély miatt aggódó kormányzatok egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az internetes vállalatokra, hogy azok gátolják meg a propaganda terjesztését – Barack Obama tavaly decemberben külön, nyilvánosan felszólította erre a cégeket. Májusban a Facebook, a Twitter, a Microsoft és a YouTube is elfogadta az Európai Unió kérését, hogy az eddiginél határozottabban és gyorsabban lépnek fel oldalaikon a gyűlöletbeszéd és a terrorizmust népszerűsítő tartalmak ellen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy vállalták azt, hogy a bejelentett feltételezett jogsértéseket 24 órán belül kivizsgálják, és ha megalapozott a panasz, törlik az anyagot.

Azóta történt

Előzmények