Operációs rendszer az okoseszközöknek: Brillo

A Google a szokásos évi fejlesztői konferenciáján (I/O) tegnap San Franciscóban több fontos újdonságot is bemutatott (a teljes eseményről részletes beszámoló olvasható testvérlapunk, a Mobilarena oldalán), és ezek egyike volt a Nest Labs leányvállalattal együttműködésben kidolgozott Brillo operációs rendszer. (Mint tavaly januárban az IT café is beszámolt róla, az érzékelők fejlesztésével foglalkozó Nest több mint három milliárd dollár értékű felvásárlása a Google történetének második legnagyobb akvizíciója volt.)

Google - Brillo
[+]

A Brillo az új kihívásra, a „tárgyak internetére” (Internet of Things – IoT) adott válasz, egy, az összes jövőbeli otthoni, munkahelyi és városi okoseszközöt összekapcsoló, alacsony energiaigényű operációs rendszer, aminek alapját az Android kódja jelentette.

A prezentációt tartó vezető alelnök, Sundar Pichai elmondta, hogy az ilyen eszközök a Weave névre hallgató „kommunikációs rétegen”, egy API frameworkön keresztül fognak kommunikálni – a megoldást globális kvázi szabvánnyá kívánják emelni.

Google - Weave
[+]

A brillós API-k a harmadik, a weave-esek pedig a negyedik negyedévtől lesznek elérhetők, a platform pedig minden androidos eszközzel és arra fejlesztett alkalmazással kompatibilis lesz. Pichai közölte azt is, hogy a Brillo újragondolt felhasználói felületet is jelent az IoT-eszközöknél, és itt is az egyszerűség és az egységesítés a cél.

Előzmények