(Frissítve) Eljárás indul a Google ellen az Android miatt

Az Európai Unió versenyügyi biztosa ma várhatóan bejelenti, hogy eljárást indítanak a Google ellen, melynek tárgya az Android operációs rendszer lesz – tudta meg belső forrásokból a Reuters hírügynökség.

Ha ez megtörténik – akár ma, akár később, mert egyes források szerint a bejelentést egyéb okok miatt elhalaszthatják egy időre –, akkor ez lesz második nagy versenyügyi eljárás a Google ellen, ugyanis már hat éve birkózik egymással az unió és az amerikai vállalat abban az ügyben, melyben azt vizsgálják, hogy a keresőben a Google visszaél-e kivételes helyzetével, hogy a saját szolgáltatásait előtérbe tolja.

Az Európai Bizottság szóvivője és a Google nem akarták kommentálni az értesülést, de Margrethe Vestager versenyügyi biztos hétfőn beszélt arról, hogy aggodalmasnak tartja azt a gyakorlatot, hogy – állítólag – a Google kötelezi a telefongyártókat és szolgáltatókat saját alkalmazásainak előtelepítésére az európai piac 77 százalékát birtokló androidos rendszereken. Ezt a vádat a Google egyébként már többször tagadta, például akkor, amikor Oroszországban hasonló eljárás indult ellenük.

Frissítés1: a versenyügyi biztos ma valóban bejelentette az eljárás megindítását.

Frissítés2: a híradás megjelenése után megkereste lapunkat a Google magyarországi képviselete, akik egyrészt felhívták a figyelmünket a ma kiadott hivatalos közleményre, melyben a Google a korábban már ismertetett érveit mondta el, másrészt pedig magyar fordításban kiemelték ebből a következő részt: „Az Android hozzájárult egy jelentős és fenntartható ökoszisztéma kialakulásához, amely nyílt forráskódú szoftverre és mindenki számára hozzáférhető innovációra épül. Várakozással tekintünk arra, hogy az Európai Bizottságnak is megmutathassuk az Android rendszer versenyt támogató hatását és a fogyasztók számára nyújtott előnyeit” – mondta Kent Walker alelnök és jogtanácsos.

Azóta történt

Előzmények