Gyorskeresés
Főszponzorunk
A népharag elsöpri az internetadót?
A gyakorlatilag egyöntetű szakmai és fogyasztói elutasításra talált tervezetet a minisztérium kénytelen felülvizsgálni.
Hirdetés
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) friss közleménye szerint Bóna Ákos, a minisztérium infokommunikációs ügyekért felelős szakállamtitkára szakmai egyeztetést hívott össze 2008. április 21-ére az internetszolgáltatásokra kivetett kulturális járulékkal kapcsolatban. (Mint korábban többször is beszámoltunk róla, a Parlament költségvetési bizottsága által áprilisban jóváhagyott, a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat szerint valamennyi internet-hozzáférési szolgáltatás árbevétele után 0,8 százalék kulturális járulékot kellene fizetnie az internetszolgáltatóknak.) A tervezetet gyakorlatilag minden szakmai szervezet elutasította, s az ügyben „civilként” megszólalók is egyöntetűen a tiltakozásukat fejezték ki.
A minisztérium közleménye szerint: „A gazdasági tárca elkötelezett amellett, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium által beterjesztett jogszabály-módosítást részletes és kiterjedt egyeztetés előzze meg az internetszolgáltatókkal. A tárca is valós veszélyt lát abban, hogy az új járulék megnehezítheti a hazai internet penetráció kiszélesítését, ezért tartja rendkívül fontosnak, hogy az internet szolgáltatók bevonásával egyeztessen a jogszabály módosításáról. A piaci szereplőkkel egyeztetett álláspont ismeretében javasolni fogja a kulturális tárca vezetésének a járulék kiterjesztésének újratárgyalását.”
Az egyeztetés tehát április 21-én, hétfőn lesz…
Azóta történt
Előzmények
Senkinek sem tetszik az internetadó
Drágulhat az internet Magyarországon
Elosztotta a Netrekész 250 millióját a GKM
Nem kötelező többé az üzlethelyiség az internetes kereskedőknek
Megvan a GKM új infokommunikációs szakállamtitkára
A politikusok persze támogatják a magyar internetet – szokás szerint szavakban
Netet a magyarnak!
A magyarok 60 százaléka digitális analfabéta
Internetről az Európán
ITTK-jelentés: 2006-ban több minden véget ért
Percről percre
Új tartalmak a PlayStation Store-ban
Frissült a Playstation Store, ami már hazánkból...
Microsoft szabadalmakat sért a Motorola
A hatvan napos türelmi időszak lejárta után az ...
CM Storm Sonuz formás, sztereó gamer headset
A Cooler Master tovább erősíti játékosoknak szá...
Max kifektette Diablót
A két titán párharcából első körben a Rockstar ...
Ismét előkerült a nano-SIM
A RIM és a Motorola is új javaslatokkal állt el...
Megjelentek az R szériás APU-k
Az AMD új fejlesztése az R szériás termékcsalád része lesz az említett piacokon.
Monitor és tévé, IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.
Nokia Lumia 610
A Lumia család legkisebb tagja az átlag WP7-es telefonnál gyengébb hardverrel van szerelve, ám ennek köszönhetően a legolcsóbb a piacon.






