Jön a 3D-nyomtató és a zsebnotebook, zúz az Apple és a nyílt forráskód

Steve Jobs BW cover

Az Apple, a nyílt forráskód és a zöld szempont előretörése lesz az elkövetkező néhány év legfontosabb trendje az IT-világban – jósolja a Gartner. Az elemzőcég tegnap vázolta fel azt a tíz fő irányt, amelyeket a kutatásai során a kristálygömbben felfedezett. „Lehet, hogy e trendek teljes befolyása az idén még nem lesz tapasztalható, de az informatikai vezetőknek már most lépniük kell, hogy versenyelőnyt tudjanak kovácsolni belőlük” – húzza alá közleményében saját prognózisának jelentőségét a cég.

Az első jóslat azt mondja, hogy az Apple 2011-ig megkétszerezi piaci részesedését az Egyesült Államok és Nyugat-Európa PC-piacán. A Gartner szerint a vállalat ezt nem annyira saját sikerei, mint inkább a riválisok kudarcai révén éri majd el, többek között azzal, hogy jól és rugalmasan használható – saját fejlesztésű – szoftvereket kínál a számítógépeihez; folyamatosan és egyre gyakrabban vezet be innovatív hardveres és szoftveres megoldásokat; és olyan ökoszisztémát épít ki, amely a különféle készülékek közötti együttműködést támogatja. Ma az Apple nagyjából 6 százalékos piaci részesedéssel az USA-ban a negyedik legnagyobb PC-gyártó.

Hirdetés

A notebook nem elég jó

Izgalmasabb jövendölés az, amely szerint 2012-re a munkájuk során sokat utazó emberek fele nem notebookot, hanem más, kényelmesebben hordozható gépet hord majd magával. Bár a noteszgépek mérete és súlya tovább csökken az elkövetkező években, ezek e csoport komfortigényét továbbra sem fogják kielégíteni. Ezért a gyártók – állítja a Gartner – megfizethető árú (400 dollárnál olcsóbb), internetezésre ugyancsak használható, de akár zsebben is hordható készülékekkel állnak majd elő, amelyeken webalapú alkalmazásokat lehet futtatni. Ezzel együtt jár majd a „hordozható személyiség” kialakulása: ez egy a felhasználó által összeállított munkakörnyezet, amely a helyszíntől és a használt géptől függetlenül bárhol elérhető.

2012-re a kereskedelmi szoftverek 80 százaléka tartalmaz majd nyílt forráskódú elemeket – jósolják. Ma már ezek a megoldások érettek és stabilak, és használatukkal csökkenthető a termékek birtoklási költsége. Azok a cégek – figyelmeztet a Gartner –, amelyek ezt nem veszik figyelembe, menthetetlenül versenyhátrányba kerülnek.

Zöldül az IT, és jön a 3D-printer

Az elemzőcég szerint 2012-re a vállalatoknál használt alkalmazások legalább egyharmadát a szolgáltatásként kínált szoftverek (SaaS) adják majd a hagyományos szoftverlicencek helyett. Ebben a konstrukcióban a cégek az interneten keresztül használják az alkalmazásokat, és nem a tulajdonjogért, hanem a használat után fizetnek. Ugyancsak megnő majd a nem vásárolt, hanem szolgáltatásként használt informatikai infrastruktúra részaránya is.

A Gartner úgy gondolja, hogy a hardverbeszerzéseknél egyre fontosabb szerepet kap majd a zöld szempont. 2009-re – jósolják – az informatikai beszerzések több mint egyharmadánál az első hat vásárlási kritériumba bekerül a környezetvédelem, többek között a hardverek szén-dioxid-kibocsátása.


Egy ipari 3D-nyomtató hirdetése

További érdekesség, hogy az elemzőcég szerint 2011-re a 2006-os szint százszorosára nő a 3D-nyomtatók aránya mind az otthonokban, mind a vállalatoknál. Ezek a PC-n elkészített háromdimenziós terveket gyanta- vagy gipsztömbből képesek kifaragni. Az idén e termékek ára 10 000 dollár alá megy, és ezzel a piac lassan megnyílik otthoni hobbifelhasználók előtt – állítják.

Azóta történt

Előzmények