Netezzünk kínai módra, tapasztaljuk meg a cenzúrát!

A Firefox fejlesztői közössége – mintegy reagálva a nagy internetes cégek szép, ám konkrét eredményekkel messze nem kecsegtető vállalkozására, melynek keretében e cégek önmagukat kívánják korlátozni, vagyis kevésbé akarnak az olyan diktatórikus kormányzatokkal együttműködni, mint a kínai – egy új kiegészítőt kínál a böngészőt használóknak: a China Channel beépülő lehetővé teszi azt, hogy úgy internetezzünk, mintha Kínában lenne a számítógépünk, a Nagy Kínai Tűzfal mögött, s így gyakorlati tapasztalatot szerezhetünk arról, hogyan is működik a kínai netcenzúra – melynek aktív részesei a fent említett multinacionális cégek is.

A szoftvert Aram Bartholl, Even Roth és Tobias Leingruber készítették, akik egy videón be is mutatják használatát. A kiegészítő telepítése után el kell mennünk a szolgáltatás kezdőlapjára, ahol a valós IP-nken jelenünk meg, majd egy kattintás, s már is bekerültünk a tűzfal mögé, ahol bizonyos linkekre kattintva a „Kapcsolat megszakítva” felirat fogad bennünket.

Azóta történt

Előzmények