Gyorskeresés
Főszponzorunk
Európa vezető böngészője: a Firefox
Igaz, csak akkor érvényes ez az eredmény, ha a kurrens verziókat nézzük.
A Firefox lassú, fokozatos, de kitartó piachódítási folyamata azt eredményezte, hogy a legújabb felmérések szerint Európában az Internet Explorer elveszítette vezető helyét (most 34,54 százalék), s a Mozilla nyílt forrású böngészője, a Firefox, története során először, 35,05 százalékkal ma a legnépszerűbb internetes kereső a kontinensen – derül ki a StatCounter adataiból.
Azért egy kis csalás van a dologban, hiába, statisztika: a Firefox első helye csak akkor érvényes, ha a bevett változatokat nézzük, s a 3.0-s verziót vetjük össze az IE 7-tel. Ám ha az IE 6-ot, valamint a még épp pályáját kezdő IE 8-at is belevesszük, akkor természetesen a Microsoft termékei állnak az élen – igaz, a Firefox akkor sem panaszkodhat, mivel a Mozilla és a Microsoft közötti olló egyre szűkül, már csak 10 százalékponttal vezet az Internet Explorer-csomag a Firefoxszal (2.0, illetve 3.0) szemben. S ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezek már komolyabb adatok, mint a decemberiek vagy az augusztusiak, mivel nem a szabadságolások időszakában mértek. A nagy munkaszünetek idején ugyanis a Firefox részesedése meg szokott ugrani, hiszen ilyenkor a döntően Internet Explorert használó munkahelyi gépek nem futnak – s aztán a szünet végeztével az IE visszaveszi korábbi pozícióját.
Európában kifejezetten jól áll az Opera is, mely a globális egy százalékos részesedésével szemben itt már 6-8 százalék körüli eredményt ért el.
A StatCounter nemzetközi felmérései azt mutatják, hogy világszinten az Internet Explorer 7.0 41 százalékot birtokol, az őt követő Firefox 3.0 pedig 24 százalékos részesedést tudhat a magáénak. A NetApplications legfrissebb (az összes verziót egyben számoló) adatai szerint az Internet Explorer globálisan 67,44 százalékon áll, a Firefox pedig 21,77 százalékos szeletet harcolt ki, az Opera pedig 0,71 százalékot birtokol. A kelet-európai trendeket nyomon követő rankings.hu március közepi adatai szerint (az IE 8-at számbavevő felmérés még nem készült el) Magyarországon a Firefox 3.x 41,4 százalékon állt, az Internet Explorer pedig 47,4 (20 – IE 6.x – + 27,4 – IE 7.x –) százalékot birtokol.
Azóta történt
A Mozillával elszaladt a ló
A Microsoft nem hisz a Firefox egymilliárdjában
A Mozilla felhasználói fizethetnek is a jövőben a kiegészítők tervezőinek
A Firefox frissítése felgyorsítja a böngésző indulását is
Letölthető a Firefox 3.5 RC3
Letöltéses számháború: Firefox 150 millió, Safari 11 millió
A Firefox győzött Magyarországon
A Firefox nagy dobása: mindenki lehet programozó!
Előzmények
Opera: nem elégséges az Internet Explorer száműzése
A Microsoft házi tesztje szerint nincs gyorsabb az Internet Explorer 8-nál
A Firefoxban találták a legtöbb hibát
Nagy ugrás: jön a Firefox 3.5
Bővült az Explorer-ellenes liga
A Mozillánál nem szeretik a Microsoftot, de az Operát sem
Az Internet Explorer 2008 vesztes böngészője
Senkit sem érdekel a Google Chrome
Nem követte áttérési hullám a Firefox 3 kiadását
Történelmet írtak a magyar Firefox-userek
Magyarország az élen a Firefox használatában
Főszponzorunk
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.







