Az FBI szinte semmit nem talált a terrorista telefonján

Az FBI munkatársai közölték, hogy a San Bernardinó-i terrorcselekmény egyik elkövetőjének telefonján nem találtak olyan adatokat, melyek külföldi terrorkapcsolatokhoz vezetnének el, de a vizsgálat még folyik, és reménykednek abban, hogy hozzájutnak olyan információkhoz, melyek segíthetik a nyomozást – írta meg tudósításában a CBS-re hivatkozva a The Washington Post.

A nyomozóiroda képviselője példaként elmondta, hogy a geolokációs adatok segíthetnek feltérképezni a terrorista mozgását a merénylet előtti napokban és hetekben, illetve megkönnyíthetik, hogy rekonstruálják azt, vajon mi történt a merénylet utáni 18 percben. (Egy céges telefonról van szó egyébként, melynek felhős szinkronizációját a merénylő még októberben deaktiválta.)

Ahogy pár napja az IT café is beszámolt róla, az ügyben az FBI és az Apple (valamint a technológiai vállalatok) között kialakult konfliktusban váratlan fordulat állt be, melyről szintén a Post számolt be. Mint ismeretes, a nyomozóiroda már korábban közölte, hogy nincs is szükségük az Apple közreműködésére, mivel harmadik féltől olyan segítséget kaptak, amellyel meg tudják kerülni az iOS 9 biztonsági rendszerét. De nevet nem mondtak, így csak találgatni lehetett. Az említett cikkben a Post munkatársai azt írják, hogy etikus és nem annyira etikus hackerekből álló csapatnak fizetett a hatóság azért, hogy egy korábban még nem ismert, úgynevezett zero day sebezhetőség részleteit megismerhessék. A lap informátora szerint a fehérkalapos hackerek mellett legalább egy szürkezónás taggal is rendelkezik a csoport, amelyik szoftveres hibák után kutat, és rendszeresen értékesíti azokat az amerikai hatóságoknak. Az információk birtokában az FBI már képes volt elkészíteni azt a hardvert, amivel alig fél óra alatt feltörték a telefont.

Egy szakértő a Postnak elmondta, hogy véleménye szerint ha eddig nem találtak fontos adatokat, akkor valószínűleg már nem is fognak: „Egy ilyen vizsgálat nem ásatás. Sokkal inkább húsvétitojás-keresgélés” – fogalmazott Jonathan Zdziarksi.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények