A Facebook alapítója az Év Embere 2010-ben


A Time magazin, akiiknek erre a döntésére figyelni szokott az egész világ, szerdán bejelentette, hogy 2010-ben Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját választották az Év Emberének.

A hosszú indoklásban szerepel, hogy „Több mint félmilliárd ember kommunikációjának  lehetővé tételéért, a szociális hálók kialakításáért, az információcsere új rendszerének megteremtéséért, életünk megváltoztatásáért ítéltük Mark Elliot Zuckerbergnek 2010-ben az Év Embere díjat.” Arra is kitérnek, hogy az üstökösként feltűnt fiatalember, aki Amerikában a legfiatalabb milliárdos címet is megszerezte, még csak pályája kezdetén áll, a Facebook hatása és elterjedtsége még nem ért a csúcspontra.

A szavazás során közvetlenül Zuckerberg mögött végzett az amerikai konzervatív mozgalom, a Tea Party, utánuk pedig Hamid Karzai afganisztáni elnök, a Wikileaks vezetője Julian Assange, illetve az egész világon hősként ünnepelt chilei bányászok következtek. A Facebook alapítója sajtóközleményében meghatódottan közölte, hogy igen nagy megtiszteltetésnek tartja a címet.

Azóta történt

Előzmények