Ne használd a Facebook hangulatjelző ikonjait!

A felhasználók szeretik, mivel sokkal kifinomultabbá teszi az érzelmek kifejezését, de a rendőrség szerint legyünk ezzel az eszközzel igen óvatosak.

A múlt hónap közepén jelent meg néhány magyar lapban is a tudósítás, hogy a belga rendőrség aggodalmait jelezte, mivel a privát szférát sértőnek találták a Facebook év elején bevezetett újdonságát, a többféle érzelem kifejezésének lehetőségét.

Mivel napjainkban több olyan esemény is történt, amellyel kapcsolatban a közösségi oldal felhasználóinál az érzelmek voltak dominánsak, érdemes felidézni azt, hogy a belga rendőrök miért is jártak így el.

Hirdetés

Védd magad!

A belga rendőrség által május elején kiadott figyelmeztetés nem is a tartalma miatt meglepő, hanem azért, mert egy hatóság, a rendvédelmi szerv hivatalosan is állást foglalt a kérdésben.

Mint az a közösségi oldal felhasználói számára jól ismert, a Facebook nemrég kifinomultabbá tette azt a lehetőséget, hogy a felhasználók hogyan reagálhatnak az egyes posztokra: most már nemcsak egy egyszerű „tetszik” (lájk) gomb áll rendelkezésre, hanem több variáció, nevezetesen a „tetszik” mellett az „imádom”, a „vicces”, a „hűha”, a „szomorú” és a „dühítő” érzéseknek formát adó jelzések is használhatóak – a „dislike”, vagyis a „nem tetszik” jelzést a Facebook továbbra sem tervezi bevezetni, mivel tartanak a visszaélésektől, a „lájkháborúk” kialakulásától.

Azzal még nem lenne baj, hogy az érzelmeket igencsak nehézkesen közvetítő weboldalakon kifinomultabb megoldások állnak rendelkezésre, ám a belga rendőrség egy másik aspektusra hívja fel a figyelmet: úgy vélik, hogy a Facebook mindezt egyszerű kereskedelmi eszköznek tekinti, mégpedig úgy, hogy a differenciáltabb hangulatjelzések több információt adnak számukra felhasználóikról, így pontosabban tudnak célzott hirdetéseket elhelyezni. Ez viszont a rendőrségi közlemény szerint komoly beavatkozás a felhasználók magánéletébe, ezért óvják e funkciók használatától őket.

Úgy látják, a Facebook új hirdetési taktikát alkalmaz, amikor az egyéb, már rendelkezésre álló információk mellett azt is követik, hogy felhasználójuk épp milyen hangulatban van, így ezek alapján határozzák meg a számára megjelenített hirdetések minőségét. Ez az állítás nyilvánvalóan nem alaptalan, hiszen a Facebook legfejlettebb algoritmusa egyetlen célt szolgál: az oldal gazdaságossága, nyereségessége végett a lehető legpontosabban határozza meg a hirdetések célközönségét, és ennek a szoftvernek a dolgát jelentősen megkönnyíti, lehetőségeit kibővíti, ha az érdeklődési körök mellett egy újabb attribútumot képes elemezni, az adott témákhoz kapcsolódó hangulatot. És erről az információkat maguk a felhasználók adják meg.

A lényeg, amin érdemes elgondolkodni, hogy a Facebook az új lehetőséggel minőséget váltott; új dimenziót képesek elemezni: azt, hogy az adott pillanatban a felhasználó – feltehetően – milyen hangulatban van, és ez, a való élet online megjelenéséhez kapcsolva új reklámtaktikákat tesz lehetővé.

Azóta történt

Előzmények