Az EU sürgeti az IPv6-ra történő átállást

Hirdetés

Az Európai Bizottság, az EU végrehajtó testülete mai közleményében sürgeti a vállalatokat és a közintézményeket, hogy mihamarabb álljanak át az új hálózati protokollra, az IPv6-ra. A Bizottság véleménye szerint 2010-ig az összes ilyen jellegű közösségnek váltania kell, hogy ekkorra elérjék a kitűzött célt, mely szerint e határidőig az európai címek egynegyede már az új szisztémához tartozzék. Ennek érdekében felszólítják a tagállamokat és a nagyvállalatokat, hogy ne késlekedjenek a szükséges intézkedések meghozatalával, mivel a gyors és zökkenőmentes átállás a későbbiekben költségkímélő hatású lesz, s emellett növeli Európa gazdaságának versenyképességét.

Viviane Reding, az EU versenyügyi biztosa szerint a jelenlegi helyzetben nyilvánvaló a helyes döntés: minél gyorsabb a váltás, annál jobban jön ki belőle mindenki, még akkor is, ha ez természetesen most anyagi áldozatokkal is jár, ám ez befektetés a jövőbe. Reding felhívta arra a figyelmet, hogy a jelenlegi rendszerben (IPv4) már csak a címek 16 százaléka (körülbelül 700 millió cím) maradt szabad, s ez gyorsan elfogy, míg az IPv6 gyakorlatilag korlátlan számú címet tesz lehetővé.

Az EU eddig körülbelül 89 millió eurónyi összeget költött az IPv6-tal kapcsolatos kutatásokra, illetve a migráció elősegítésére. Reding utalt arra is a közleményben, hogy az Egyesült Államok is komolyan támogatja állami szinten az átállást, illetve a komoly előrehaladást elért Japán, valamint az olimpiai előkészületek következtében Kína is rohamtempóban serkenti a váltást.

Azóta történt

Előzmények