Nemrég a vg.hu portálon jelent meg egy sokkoló című cikk (Uniós szabályozás miatt drágulhat az internet), melyet aztán több lap, köztük országos terjesztésű nyomtatott sajtótermékek is átvettek. A híradás a The New York Times egy december 17-ei riportjára épül, ahol arról számolnak be, hogy az Európai Bizottság (EB), konkrétan pedig Neelie Kroes, az EB digitális menetrendért felelős alelnöke tervei szerint a jelenleginél magasabb szinten hatósági árassá tennék a virtuális internetszolgáltatók által fizetendő hálózatbérleti (hurokátengedési) díjat, és ez hazánkban várhatóan jelentős mértékű fogyasztói áremelkedéshez vezetne.

A hír már csak azért is gyanús, mivel Kroes asszony eddigi tevékenységét ismerve nem igazán tűnik hihetőnek a fogyasztók kárára történő változtatás. A tudósításokat alaposabban megnézve kiderült, hogy mindkét szöveg meglehetősen konfúz, egy önmagában is eléggé zavaros, folyékony helyzetet és tervet értelmeznek meglehetősen félreérthető módon.

Szezon és fazon

Mivel az erősebb – és a magyar sajtóban is elterjedő – értelmezés a vg.hu-é, ezért nézzük meg először azt. A hír fő állításai:

• hatóságilag szabályozott díjakkal késztetné innovációra a legnagyobb távközlési szolgáltatókat az Európai Unió
• az elmúlt egy évtizedben – a liberalizáció megindítását követően – az ilyen tranzakciók [a virtuális szolgáltatók által fizetett hurokátengedési díjak] jelentették a korábbi nagy távközlési monopóliumok egyik legfontosabb bevételi forrását. A verseny élesedésével ugyanakkor az árak folyamatosan estek
• a biztos ötlete azért okozott némi meglepetést, mert egy éve még épp ellentétes módon próbálta rávenni a cégeket az innovációra: akkor az volt az elképzelés, hogy az árak csökkentése készteti majd fejlesztésre a cégeket, amelyek új, nagyobb sebességre képes hálózataik bérbeadásáért több pénzt kaphatnak
• Neelie Kroes elképzelése szerint egységesítenék a jelenleg a helyi hatóságok által szabályozott, s ezért országonként eltérő hurokátengedési díjat az EU-ban. Az egy fogyasztóra jutó havi költség 8 és 10 euró között lenne. Ez ugyan nem tér el jelentősen az uniós átlagtól (ami 8,62 euró), egyes országokban, s különösen a kelet-közép-európai államokban azonban komoly drágulást eredményezne. Térségünkben ugyanis hagyományosan alacsonyak a hurokátengedési díjak, így Szlovákiában például alig 4,2 euró, de a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság egy közelmúltban kiadott jelentése szerint nálunk sem éri el az 1800 forintot, azaz a 6,2 eurót

Pontosítások

A legfontosabb gond már eleve az, hogy az eredeti riport, a The New York Times tudósítása is keveri a virtuális szolgáltatások típusait, nevezetesen a virtuális mobilszolgáltatást és a virtuális internetszolgáltatást. A főként a Vodafone-vezér panaszaira építő beszámolóból nem nagyon derül ki, hogy az esetleges hatósági árszabás melyik üzletágnak lenne igazán rossz, mivel a panaszok a mobilszolgáltatásokról szólnak, a konkrét adatok pedig az internetszolgáltatásra vonatkoznak.

Némi fény akkor látszik az alagút végén, ha elővesszük a Kroes alelnök asszony által idén nyáron előterjesztett legutóbbi javaslatot, mely általánosan szól a széles sávú hozzáférés esélyeinek javításáról, és itt szerepelnek olyan passzusok, melyek uniós szabályozásról szólnak. A mind angolul, mind magyarul igazi hivatalnoki bikkfanyelven megfogalmazott szövegből annyi látszik, hogy az alelnök a verseny élénkítésében, illetve a nagy szolgáltatók fejlesztésre való kényszerítésében látja az európai széles sávú infrastruktúra magasabb szintre emelésének egyik kulcsát. Ennek egyik eleme, hogy minél nagyobb teret kapjanak a virtuális szolgáltatók is – vagyis azok a vállalkozások, akiknek nincs saját fizikai hálózatuk, ám a törvények által erre kötelezett inkumbens szolgáltatóktól bérbe vehetik azt. Kroes asszony itt a versenysemlegességet hangsúlyozza, vagyis hogy jogilag azonos helyzetben legyenek az inkumbensek, illetve a virtuális szolgáltatást nyújtók.

Rendben, de mégis hogy?

Ám e folyamat véghezvitele kapcsán maga az állásfoglalás is eléggé zavaros, és több bizonytalanságot is megmutat. Jelen esetben az egyik legfontosabb passzus: „Meglehetősen összetett kérdés, hogy a rézvezetékes hozzáférés árainak emelkedése vagy esése ösztönözné-e az új generációs hozzáférés (NGA) kiépítésére irányuló beruházásokat. A környezet, illetve az alternatív és a hagyományos szolgáltatókra kifejtetett hatásuk függvényében a különböző tényezők különböző irányokba húznak, és relatív erejük is változik.” Magyarán (és erre később utalás is történik): nem lehet megmondani, hogy a hálózat bérleti díjának emelése vagy csökkentése eredményez élénkebb fejlesztést. Pont.

Azután jön az a javaslat, melyről most beszélünk. Ez a hivatalos magyar fordításban így hangzik: „Másrészt, az európai szintű következetesség és stabilitás megteremtése érdekében egy külön ajánlást tervezek előterjeszteni a hálózati hozzáférés szabályozott nagykereskedelmi áraira alkalmazott költségszámítási módszerekről. Mivel nem látok semmilyen indokot arra, hogy megkérdőjelezzük a rézvezetékes hurokátengedés jelenlegi európai – helyi viszonylatban esetleg némi eltérést mutató – átlagára (körülbelül 9 EUR/hó) által közvetített árjelzést, lehetővé kell tenni a fokozatos közeledést.” A „fokozatos közeledés” sok mindent jelenthet, de valószínűleg tényleg azt, amiről az amerikai lap is ír: a 8-10 eurós hatósági árat uniós szinten. Ám abban a tekintetben valóban érzéketlen ez az állásfoglalás, hogy nem számol Kelet-Európával és az itteni árakkal. Vagyis a lényeg: egy ilyen lépés más hatásokkal jár az unió fejlettebb országaiban, és másokkal a szegényebbekben.

De miért gond ez?

Amennyiben – csakis a vezetékes internetnél maradva – elfogadjuk, hogy valóban megszületik egy ilyen uniós direktíva, akkor viszont még mindig kérdés, hogy mindez valóban a magyar internetelőfizetési díjak emelkedéséhez vezet-e?

Sajnos, erre a kérdésre sem lehet egyértelműen válaszolni. Annyit biztosan ki lehet jelenteni, hogy a több mint kétmillió magyar, széles sávra előfizető fogyasztó döntő többsége esetében semmiképpen sem, mivel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) októberi adatai szerint elsöprő hányaduk az inkumbensek, illetve saját hálózattal rendelkezők ügyfele. Azt roppant nehéz kideríteni, még az NMHH-nak sincs adata róla (legalábbis az IT café kérésére nem küldték meg az adatokat), hogy hazánkban mekkora a részesedése a virtuális szolgáltatóknak. De szinte bizonyos, hogy igen alacsony: a Magyar Telekom legutóbbi jelentéséből az derül ki, hogy az általuk bérbe adott hálózaton a magyar előfizetők körülbelül négy százaléka, nagyjából 95 ezer család internetezik, míg a UPC esetében egyedül a monori körzet esetében beszélhetünk virtuális szolgáltatásról. De további adatok híján is bízvást ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon 10 százalék alatt van a virtuális szolgáltatók részesedése az internetpiacon, és ez valószínűleg egy-két nagy mellett több száz kisebb céget jelent.

És őket érintené ténylegesen egy olyan uniós direktíva, mely a jelenleginél több tíz százalékkal magasabb hurokátengedési díjat írna elő. Mivel száz-, talán kétszázezernél több előfizetőről van szó, ez semmiképpen nem elhanyagolandó tényező, ők joggal aggódhatnak, hiszen ha üzletét csak erre alapozó szolgáltatójuk talpon akar maradni, akkor át fogja hárítani a díjemelést a fogyasztókra.

Ám van itt egy másik tényező is, egy másik lehetséges következmény. Egy általunk megkérdezett iparági szakértő ugyanis úgy véli, hogy bár dícséretes és kívánatos az EU versenyserkentő és innovációra szorító törekvése (a hurokátengedési díj emeléséből befolyó összeget elvileg kötelező lenne fejlesztésre fordítani), nagyon úgy tűnik, hogy a virtuális szolgáltatói modell már megbukott, mivel kiderült, hogy trükközések nélkül nem működtethető versenyképesen. A szintén saját hálózattal rendelkező cégnél dolgozó szakértő szerint nyilvánvalóvá vált, hogy csakis a hálózatfejlesztési befektetésre képes és azokat végre is hajtó cégek maradnak talpon, és ezt bizonyítja a közelmúlt hazai gyakorlata is. Épp ezért, mondja, ha kötelező áremelésre kényszerítik az inkumbenseket, az azt jelenti majd Kelet-Európában, hogy az eddig is a penge élén táncoló virtuális szolgáltatók egyszerűen bedobják a törülközőt, a helyükre pedig belépnének a nagy cégek, vagyis ebben a térségben, Kroes asszony céljaival ellentétesen, kevesebb szereplőssé válna a piac.