Az EU is eljárást indít a Huawei és a ZTE ellen

Az utóbbi időben – gazdasági és politikai okokból egyaránt – egyre több támadás érte a nagy kínai távközlési cégeket az Egyesült Államokban és Ausztráliában: már születtek határozatok, hogy erősen szűkítsék termékeik megjelenési lehetőségeit az adott országban. Úgy tűnik, hasonló folyamat zajlik le Európában is, mivel az unió végrehajtó testülete, az Európai Bizottság (EB) eljárást készít elő a két kínai távközlési óriás, a Huawei és a ZTE ellen – tudta meg a Reuters hírügynökség.

Hirdetés

Az európai történet érdekessége, hogy az unióban a kereskedelmi jellegű vizsgálatok, eljárások általában egy vagy több, érdekeiben sértett versenytárs panasza nyomán indulnak, ám most nem ez a helyzet: egy belső forrás szerint a nagy európai gyártók (az Ericsson, az Alcatel-Lucent és a Nokia Siemens Networks) visszautasították az EB együttműködési felkérését, ugyanis attól tartanak, hogy ha panaszosként jelennek meg egy ilyen ügyben, akkor a kínaiak bosszúból kizárják őket a világ egyik legnagyobb és dinamikusan növekvő piacáról.

Így a bizottság kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht kénytelen volt „hivatalból”, vagyis az EB nevében megindítania vizsgálatot, melyet arra alapoznak, hogy a kínai vállalkozások olyan mértékű állami támogatásban részesülnek, hogy azzal szabálytalanul jutnak versenyelőnyhöz az európai piacon. A Reuters forrásai szerint a kínai gyakorlat elleni határozott fellépést sürgető De Gucht hivatalosan a kereskedelmi miniszterek e héten Dublinban tartandó összejövetelén jelenti be a szokatlan akciót.

Európa nem egységes ebben a kérdésben

A vizsgálat egy tavalyi, az EU számára készült jelentésre alapoz, amelyben – csakúgy, mint az Egyesült Államokban – azt állítják, hogy az egyre nagyobb mértékben terjeszkedő kínai távközlési cégek dominanciája egyrészt veszélyezteti az európai vállalkozásokat, másrészt különleges biztonsági kockázatot is hordoz.

Az uniós országok nem egységesek például a Huawei tevékenységének megítélésében: van, ahol óvatosak és aggódnak, Németországban – Ausztráliához hasonlóan – kizárták őket az akadémiai hálózat korszerűsítésének pályázatából, de például Nagy-Britannia vagy Hollandia szoros együttműködést alakított a céggel, mivel számítanak a befektetéseikre, illetve munkahelyteremtő tevékenységükre.

A Huawei már többször reagált a vádakra, és igazságtalannak minősítik a támadásokat. A vállalat azt állítja, hogy nem kapnak versenyelőnyt biztosító állami támogatásokat, a versenyképes árakat azért tudják fenntartani, mivel egyrészt komoly fejlesztőmunkát végeznek, másrészt alacsony szinten tudják tartani a gyártási költségeiket.

Azóta történt

Előzmények