Gyorskeresés
Főszponzorunk
Erősen kezdte az évet az NVIDIA
A grafikus processzorokat fejlesztő vállalat első üzleti negyedévében a professzionális kártyák voltak a legkelendőbbek.
„Túl vagyunk a nehezén, ezt most már hivatalosan is kijelenthetjük” – így kommentálta az NVIDIA első üzleti negyedéves pénzügyi mutatóit Huang Zsen-hszün (Jen-Hsun Huang) vezérigazgató tegnap a gyorsjelentés publikálása okán tartott sajtótájékoztatón. A grafikus processzorokat és lapkakészleteket fejlesztő kaliforniai vállalat valóban egészséges növekedést ért el a május 2-ával zárult trimeszterben, az, hogy a részvényárfolyam mégis lefelé indult, annak tudható be, hogy a második negyedéves forgalmi célkitűzés nem éri el a piac által prognosztizált szintet.
Az NVIDIA árbevétele kereken 1 milliárd dollár volt, 51 százalékkal több, mint egy éve és 2 százalékkal több, mint a megelőző negyedévben. A nettó nyereség az egy évvel korábbi meredek mínusz után 137,6 millió dolláron állapodott meg. A bruttó nyereséghányad – a gyártási költségek levonása után megmaradó bevétel – 45,6 százalékra nőtt a negyedik negyedév 44,7 százalékos szintjéről. Egy évvel korábban a mutató 28,6 százalékon állt.
„Több százezer Fermi processzort forgalmaztunk az erős fogyasztói keresletnek köszönhetően. A munkaállomásokba szánt Quadro termékvonalunk erőteljesen növekedett, és a felső kategóriás szerverekbe szánt Tesla chipekből is rekordbevételre tettünk szert” – beszélt Huang a sikerekről. A professzionális felhasználású grafikus chipek forgalma szekvenciálisan 20 százalékkal nőtt, ami részben ellensúlyozta a mobileszközökben és játékkonzolokban használt lapkák 31 százalékos visszaesését.
A jelenlegi, második pénzügyi negyedévre az NVIDIA 3-5 százalékos árbevétel-csökkenést vár, a piac korábban ennél szerényebb, 1 százalék körüli gyengülést jelzett előre.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





