Gyorskeresés
Főszponzorunk
Egyre okosabb a Google ingyenes fordítógépe
A magyart még mindig erősen töri a statisztikai fordító, de egyre jobb extrákat kínál.
Új funkciókkal bővítette a Google ingyenes internetes fordítójának, a Google Translate-nek a repertoárját, és az 51 nyelven többé-kevésbé értő gépi tolmács felhasználói felületét is átalakította.
A legszembetűnőbb változás az, hogy a motor által javasolt fordítás a szöveg begépelése közben azonnal látható. Ha a szövegbeviteli mezőbe csak egyetlen szót gépelünk be, annak tárolt szótári jelentéseit is megmutatja a szolgáltatás, szintén külön gomb megnyomása nélkül, automatikusan; ha pedig angol a célnyelv, a fordítást (egy bizonyos szöveghosszúságig) fel is olvassa, ha ezt kérjük.
Abban az esetben, ha nem latin betűs írást használó nyelvre (például oroszra, kínaira, koreaira, japánra) fordíttatunk, az eredmény fonetikus átírását is kérhetjük, ha az írásjeleket amúgy nem tudjuk értelmezni. Más kérdés, hogy a fonetikus átírás sem magyar közönségnek készült, így annak pontos értelmezése sem magától értetődő. (Ez a lehetőség egyelőre a héber, arab és perzsa nyelvek esetében nem működik.) A funkció a másik irányban, a szövegbevitelnél is használható: így fonetikus átírást használva speciális írásjeleket támogató billentyűzet nélkül is lehet néhány nem latin ábécét használó nyelven (most még csak arabul, perzsául és hindiül) gépelni.
A Google Translate magyar nyelvű fordítója egyébként továbbra is ügyetlen, de jobb fordításra bárki tehet javaslatot, és ezzel javíthatja a szolgáltatás minőségét. A káromkodások általában pontos fordításai talán annak a lenyomatai, hogy a fejlesztők valóban figyelnek az internetező közönség visszajelzéseire.
Azóta történt
-
Google: az internet fordítva jó
A vállalat dolgozik a bábeli probléma megoldásán, ingyenes gépi fordítója már ma 51 nyelvet ismer. Interjú a fordító működéséről és jövőjéről a fejlesztést irányító Franz Ochhal.
Az IBM saját fordítóprogramot fejlesztett
Magától feliratozza a videókat a YouTube
Előzmények
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.
Percről percre
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Apple szabadalmat sért a Galaxy Tab 10.1
Németország után az Egyesült Államokból is kérh...
Fifa 13 - első információk
Az EA méretes információköteggel látott el mink...
ASUS P8C WS alaplap az új Xeon és Ivy Bridge processzorokhoz
Az Intel C216-os vezérlőhidat alkalmazó termék ...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
MA TV: Lumia 610 bemutató
Megérkezett hozzánk a Nokia belépőszintű Windows Phone-os készüléke. Nagyon kellemes, de kicsit sem nokiás.





