Egymillió forintért versenyeznek a hackerek az ELTE-n

A kancellar.hu és az Eötvös Loránd Tudományegyetem immár harmadik alkalommal rendez 24 órás hackerversenyt. Az IT Security Coding Contest elnevezésű eseményre felsőoktatási intézmények hallgatóit várják az ELTE Lágymányosi Campus Déli épületében december 12-én, szombaton reggel 10 órától. A versenyre kétfős csapatok jelentkezhetnek, a fődíj pedig egymillió forint.

Az elmúlt versenyek alkalmával sokféle feladattal találták szembe magukat a hallgatók, kellett írniuk anonimitást biztosító segédprogramot, direkt elrejtett hibát megtalálniuk és kihasználniuk egy programban, napjaink legnépszerűbb titkosító algoritmusával kapcsolatos számításokat végezniük és egységes biztonsági felületet készíteniük egy teoretikus projekthez.

Az idei versenyen a csapatoknak ismét három feladatot kell majd megoldaniuk az informatikai biztonság különféle területeiről. A jelentkezőknek olyan széles körben ismert algoritmusokat és kódokat kell optimalizálniuk és testre szabniuk, amelyek a biztonsági programozás mellett a hackertechnikákat is érintik. A feladatok idén is kellően izgalmasak és életszerűek lesznek – ígérik a szervezők –, hogy a diákok biztosan élvezzék a feladatokat. A kétfős csoportoknak egy teljes nap áll rendelkezésére a feladatok megoldására. A helyszínt el lehet hagyni a 24 óra alatt, és bármilyen segédeszköz használható.

A nyertes 1 000 000 forintot vihet haza, tagjai pedig részt vehetnek a kancellar.hu-nál egy 30 napos próbaidőn, ami szerencsés esetben féléves gyakornoki programmal folytatódhat. A második és harmadik helyezett ezúttal pénzjutalmat nem kap, de a 30 napos próbaidőt nekik is felajánlják.

Azóta történt

Előzmények