Gyorskeresés
Főszponzorunk
Eddig egy gyanúsított van az adathalászat ügyében
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerint a bűnözők nem Magyarországhoz köthetőek.
A nemrég lezajlott adathalász-támadások ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályának eddig egy gyanúsítottja van – adja hírül a FigyelőNet az NNI egyik főnyomozójának nyilatkozatát. A rendőrség mostanáig egy ukrán és egy magyar állampolgárt tanúként hallgatott ki, egy 37 éves szerb férfit pedig pénzmosással vádolnak, ugyanis megalapozott annak a gyanúja, hogy jutalék fejében a számláján keresztül pénzt futtatott át. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint mintegy kétszáz banki ügyfél adatait szerezték meg illetéktelenek, s a nyomozók három olyan bankszámláról tudnak, amelyekről pénzt is leemeltek, számlánként körülbelül kétszázezer forintot.
Ahogyan mi is többször beszámoltunk róla, a bűnözők négy bank, a Raiffeisen, a Szigetvári Takarékszövetkezet, a Budapest Bank és az Erste Bank nevében küldtek hamis e-mailt, melyben adatpontosításra kérték az ügyfeleket.
A csalók chaten toborozták a közreműködőket. Elsősorban idegen nyelveket jól beszélő fiatalokat kerestek az elkövetők, s angol, illetve orosz nyelvű chatcsatornákon és hirdetésekben kérték őket, hogy a számláikon keresztül pénzösszegeket futtathassanak. Vagy olyanokat kerestek, akik a célba vett banknál vezették számlájukat, vagy arra kérték a jelentkezőket, hogy az adott pénzintézetnél nyissanak számlát – ismertette a főnyomozó a vizsgálat eddigi eredményeit. A pénzmosásra jelentkezettek számlájára utalt összegeket készpénzben felvetették, majd egy olyan pénzintézeten keresztül utaltatták külföldre, amelynek segítségével gyakorlatilag órákon belül hozzájuthattak az összeghez. Az NNI Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályának munkatársai szerint az már most valószínűsíthető, hogy a magyarországi pénzfelvevőkön kívül nincs más magyarországi szála a bűncselekménynek.
A rendőrök egyelőre nem tudták meghatározni a hamis oldalakat tartalmazó szerver pontos helyét. Az adott honlap lekérdezésekor mindig más IP-címet adott vissza az ellenőrzés, lehetetlenné téve a hely meghatározását. A címek legalább négy országhoz köthetők.
Találtak hamis oldalakat szingapúri és hongkongi szerveren is. A rendőrök szerint a támadás nyomait így rejtették el, illetve a világ jelenleg nehezen ellenőrizhető részére vezették.
Azóta történt
Előzmények
Adathalászok nyomában a Nemzeti Nyomozó Iroda
Az Erste Bank kitolt az adathalászokkal
Már magyarul is átvágják a Raiffeisen és az Erste Bank ügyfeleit
A Budapest Bank ügyfeleit már magyarul próbálják becsapni az adathalászok
Kína áll az adathalász támadások mögött
Újabb adathalász-támadás magyar bank ellen
Hirdetés
AIDA64 Business Edition: a céges rendszer gazdája
PR
A népszerű rendszerelemző, hardver- és szoftverleltár-készítő program üzleti kiadása most két hónapig tesztelhető ingyenesen, és megrendelés esetén 10 százalék kedvezménnyel vásárolható meg
Hirdetés
Üzleti adattárolás és archiválás már napi 125 Ft-ért!
PR
Vegye igénybe Ön is a Telekom MicroServer szolgáltatását, és már nettó 3700 Ft fix havi díjért teljes biztonságban tudhatja üzleti adatait és dokumentumait.





